Tilos a csábítás a közigazgatásban

Vágólapra másolva!
Bár a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság tagadja, hogy a kormánytisztviselőknek előírnák, milyen ruhát, ékszert és frizurát viselhetnek ezentúl a munkahelyükön, azért ettől függetlenül elvárhatóak bizonyos öltözködési szokások, és ez így helyes, mondta Görög Ibolya protokoll szakértő.
Vágólapra másolva!

Előzmény

A Blikk csütörtöki cikkében azt írta, hogy új öltözködési szabályokat vezettek be egyes minisztériumokban, betiltották a miniszoknyát, a szandált és a rövid ujjút. A lap szerint Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál kötelező férfiaknak a nyakkendő, a hosszú ujjú ing és az öltöny, a nőknél a legalább térd alá érő szoknya, vastag harisnya és a zárt cipő, amelyből nem látszódhat ki a munkatársak lábujja. A Blikk azt állította, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában beleszólnak, dolgozók hogyan vágassák a hajukat, milyen ékszereket hordhatnak.
Bővebben az [origo] Itthon rovatában

A kormánytisztviselők az államot képviselik a munkahelyükön és egyáltalán nem mindegy, hogy amikor egy ügyféllel találkoznak, milyen képet közvetítenek a megjelenésükkel a munkájukról.


Tökéletesen érthető a szóban forgó elvárás, hogy munka közben ne a hivatalnokok ne a szexualitásukat, vagyis a nők ne a "dögösségüket", a férfiak pedig ne a "macsóságukat" hangsúlyozzák. A ruházatnak dressscod nélkül is azt kell tükröznie, hogy az ott dolgozó ember, felkészült, komoly, kulturált, munkájában hatékony és megbízható, aki a vele tárgyaló ügyfél nemiségétől is képes elvonatkoztatni, és csakis a megoldandó feladatra összpontosít. Ahogy egy, a legmagasabb irányítás szintjén tevékenykedő hivatalnoktól ez el is várható.


A felröppent hír azonban azért hordoz üzenetet: azt, hogy a konzervatív külső vonja el a legkevésbé a figyelmet a mondandóról, hiszen az egész az egész világon ezt az öltözködési stílust részesítik előnyben a kormányhivatalokban, és a bankszférában egyaránt. Szakértőnk egyedül a vastag harisnya viselését érzi túlzásnak, ám nagy valószínűséggel a nem kötelező", de "elvárt" öltözködési szabályokat férfi vagy férfiak dolgozhatták ki, akik nem ismerik megfelelő módon a női ruhadarabokat.