Formában vagy? Nem a súly a lényeg, hanem a testzsír-százalék!

Vágólapra másolva!
Aki azt gondolja, hogy a testsúlya az egyetlen fontos mérőszám, amely megmutatja, milyen formában van, az téved. Hiszen pusztán a kilogrammok számából nem derül ki, milyen arányban zsíros vagy izmos a testünk. Egy nyolcvan kilós férfi lehet elhízott és csupa izom - ennek a pontos kiderítésére szolgál a testzsír-százalékmérés.
Vágólapra másolva!

Hogyan lehet fittebb egy nagyobb súlyú ember?


Ha példának veszünk egy rendszeresen sportoló nőt, akinek a testsúlyát jelentős részben az izomtömege teszi ki, könnyen elképzelhető, hogy alatta többet mutat a mérleg, mint egy fogyókúrázó, de nem sportoló nő alatt, hiszen ő csupán az izomtömegéből veszített. Ebben az esetben hiába mennek lefelé a kilók, a testzsír-százalék növekszik, mert a zsír nagyobb arányban lesz jelen a kisebb testsúlynál is.


Természetesen a zsírra szükség van, hiszen ez párnázza ki a vázrendszert, védi a belső szerveket, rész vesz a test hőmérsékletének szabályozásában, és tárolja a vitaminokat. Ráadásul az "éhezés" időszakaiban, a tartalékok segítenek a szervezet önellátásában. Vagyis a cél nem a zsír teljes kiiktatása a szervezetből, csupán az egészséges szintre csökkentése.


Hogyan csökkenthető a zsír mennyisége?


"Ebben a kérdésben időről időre hallhatunk csodamódszerekről és eljárásokról, pedig csodák - legalábbis a zsír mennyiségének csökkentésében - nincsenek" - mondja dr. Babai László, prevenciós szakértő. "A testzsír-százalék csökkentésére a legjobb módszer a heti legalább 5x30 perces aerob mozgás. A cél az, hogy megizzadjunk és lihegjünk, a pulzusszámunk azonban akkor marad a zsírégető tartományban, ha nem megyünk 100 fölé. Ilyen szempontból remek zsírégető az intenzív gyaloglás, a futás és a biciklizés. Emellett érdemes korlátoznunk a szénhidrát-bevitelt, és főként fehérjéket, zöldségeket, gyümölcsöket, valamint rengeteg folyadékot fogyasztanunk. A tudatos életmód az egészség, a fittség és a hosszú élet felé vezet - olvashatjuk az oxygenmedical.hu oldalán.