Vége a szezonnak, zárnak a strandok

Vágólapra másolva!
Vasárnap zárnak be a budapesti szabadtéri strandok; aki azonban ősszel is strandolna a fővárosban, a Dagály fürdőben továbbra is megteheti, és az időjárástól függően október végéig nyitva tart a Gellért fürdő külső területe is - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel. Ősszel újraindulnak a Fürdőváró napok.
Vágólapra másolva!

A vállalat tájékoztatása szerint a Dagály nyári területe szeptember végéig üzemel, a hónap végétől pedig átáll a már megszokott téli rendre. A Csillaghegyi strand szeptember 4-től téli üzemmóddal, fedett medencével Budapest egyik legolcsóbb fürdőjeként működik tovább - írja közleményében a társaság, hozzátéve, hogy az átállási munkálatok ideje alatt, augusztus 30. és szeptember 3. között átmenetileg zárva tart a strand, ez idő alatt a bérletesek a Dagály fürdőbe járhatnak. Hétfőtől hétköznaponként ismét fogad vendégeket a Dandár Gyógyfürdő, amely hétvégén zárva tart.


Ősszel újraindulnak a Fürdőváró napok, vagyis minden hétköznap más-más fürdőben lehet féláron fürdőzni: hétfőn a Dagályban, kedden a Lukácsban és a Rudas fürdőben (női nap), szerdán a Dandár fürdőben, csütörtökön a Rudasban (férfi nap), pénteken pedig a Csillaghegyi strandon - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.