Vágólapra másolva!
Nem feltétlenül táplálkozik egészségesebben az, aki maga készíti ételét, mintha más főztjét eszi - állapították meg felmérésükben ausztrál kutatók.
Vágólapra másolva!

A Journal of American Dietetic Association című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban 2800 26-36 év közötti ausztrál felnőttet kérdeztek meg. Elemzések szerint nem volt egészségesebb az étrendje azoknak, akik saját maguk főztek, azokhoz képest, akik más főztjét ették.


Korábbi vizsgálatok tizenévesek és fiatal felnőttek körében azt találták, hogy összefüggésben van az egészségesebb étrend azzal, hogy valaki maga készíti el ételét, vagy legalább részt vesz az elkészítésében.


A mostani reprezentatív felmérésben a nők kétharmada válaszolta, hogy munkanapokon az ő egyedüli felelősségük az otthoni ételkészítés, míg a férfiak 29 százaléka állította ugyanezt. Közös ételkészítésről a nők 23, a férfiak 27 százaléka számolt be.


A szakemberek nem találtak jelentős különbséget a csoportok között az elfogyasztott zöldség vagy gyümölcs mennyiségében, ahogy a házhoz rendelés gyakoriságában sem - ez utóbbi általában magasabb zsír-, só- és cukortartalmú ételeket jelent.