Élj egészségesen: palackozott víz kontra csapvíz

Vágólapra másolva!
Ahogy növekszik az igény a palackozott vízre, a környezetvédelmi szakemberek egyre inkább igyekeznek az emberek figyelmét felhívni a régi, jól bevált, kézen fekvő és ingyenes megoldásra: igyanak csapvizet.
Vágólapra másolva!

A csapvíz az amerikai iskolákban nem túl népszerű: az egészségügyi szakemberek szerint a gyerekeknek palackozott vizet kellene inniuk, hogy ne hízzanak el a cukros üdítőktől és ne kapjanak ólommérgezést a szennyezett csapvíztől. "Ha a gyerek palackozott vizet iszik a cukros üdítő helyett, akkor az egészségügy nyer, de a környezetünk nem igazán" - mondta Kelly Brownell, a Yale Egyetem Rudd Élelmiszerpolitikai és Elhízási Központjának igazgatója.


A palackozott víz kiszipolyozza a környezetünket. Az amerikai lakosság évente 50 milliárd palack ásványvizet fogyaszt, a csomagolóanyag nagy részét pedig nem hasznosítják újra. A szállítás és a hűtés szintén üzemanyagot igényel, az ebből felszabaduló gázok pedig fokozzák az üvegházhatást. A vízpalackozó cégek által kinyert talajvíz kimeríti a víztartalékokat, vízgyűjtő területeket - állítja a Sierra Club nevű környezetvédelmi nonprofit szervezet. A Környezetvédelmi Munkacsoport 2008-as vizsgálata pedig ipari vegyszereket talált a palackokban, és úgy vélték, nem feltétlenül tisztább a csapvíznél.


A csapvíz azonban nem lehet valódi megoldás azokon a helyeken, ahol a régi csövekből ólom kerül a vízbe, amely hátrányosan hat a testi és szellemi fejlődésre. Ez különösen olyan amerikai nagyvárosokra igaz, mint Chicago, Los Angeles és Washington. Amerikában 27 állam iskoláiban az ivóvíz szennyezett, az 1985 előtt felszerelt csövek miatt. Sok iskolai körzet nem is ellenőrzi a vizet, mert sokba kerül az ólommentesítés. Vannak azonban sokkal olcsóbb módszerek is a teljes csőhálózat cseréjénél: például szűrőt lehet felhelyezni a csapra, vagy átöblítik az ivókutakat. Néhány kerületben azonban mégis a palackozott víz lehet a legtakarékosabb megoldás.


"Kifejezetten támogatom a csapvizet, de ha a gyerek olyan környéken jár iskolába, ahol ólom kerülhet a vízbe, akkor a mérgezés kockázata elhalványítja a palackozott víz előállítási költségeit" - mondta Margo Wootan, A Közérdekű Tudományos Központ (CSPI) táplálkozástudományi igazgatója. - "A palackozott vizet közellenségnek beállító környezetvédő csoportok jól tennék, ha kampányaikat kiterjesztenék a többi palackozott italra is, beleértve a cukros üdítőket."


Az iskolai italokat, különösen a cukros üdítőket és sportitalokat valóban egyre hangosabban támadják a táplálkozástani szakemberek. A 6-11 éves gyerekek körében az elmúlt 20 év során megduplázódott az elhízottak száma, és ebben nagy szerepe van a cukros üdítőknek. "A cukros üdítő fogyasztása az elmúlt évtizedek egyik hatalamas problémája, ettől a szokástól kellene megszabadulni, illetve az üdítőket palackozott vízre cserélni" - jelentette ki Wootan.