Kóla helyett szójatej: a cél a cukrozott üdítők visszaszorítása

Vágólapra másolva!
Kóla helyett víz, szójatej vagy rizstej - Gavin Newsom, San Francisco polgármestere áprilisban rendelettel tiltotta be a közterületen álló automatákban a cukrozott üdítőitalok forgalmazását. Ennek gyakorlati hatása a városban most kezd érződni.
Vágólapra másolva!

A tiltás a cukrozott üdítőitalokra, a sportitalokra és a mesterségesen édesített ásványvizekre vonatkozik. A szabályozás szerint a light üdítők maradhatnak az automatákban, azonban csupán a kínálat egynegyedét alkothatják. Az irányelvek kimondják, hogy nagyrészt vizet, szójatejet, rizstejet és hasonló, nem tehéntejből készült italt kell az automatákba tölteni, továbbá az automatákból kapható nassolnivalók zsír- és cukortartalmát is szabályozzák.


Az intézkedés része a polgármester abbéli törekvésének, hogy felveszi a harcot az elhízás ellen és javít a város lakóinak egészségi állapotán, hasonlóan a first lady, Michelle Obama országos kezdeményezéséhez.


A polgármester az üdítők és az elhízás közti kapcsolatot igazoló tanulmányokra hivatkozik, köztük egy tavalyi UCLA-vizsgálatra, amely szerint a napi legalább egy pohár üdítőitalt fogyasztó felnőtteknél 27 százalékkal magasabb az elhízás kockázata, az elhízás pedig évente 41 milliárd dollárral terheli meg az állam egészségügyi kasszáját. Azt is megállapították, hogy a gyermekek 41, a tinik 62 százaléka iszik napi rendszerességgel valamilyen üdítőt.


"Közvetlen kapcsolat van az emberek által elfogyasztott ételek és italok, továbbá az elhízás és az egészségügy válsága között" - nyilatkozta a San Francisco Chronicle napilapnak a polgármester. "Teljesen helyénvaló, és egyáltalán nem tolakodó, hogy a város vezetése szabályozza a cukrozott üdítők közterületen való árusítását."


Ez nem megoldás?


San Francisco nem az első város, amely szabályokat állít fel a közterületen álló automatákból kapható ételekkel és italokkal kapcsolatban. Kalifornia államban legalább négy megyében vannak érvényben hasonló rendeletek és ajánlások. Santa Clara megyében 2008-ban vezették be a San Franciscó-inál engedékenyebb intézkedést, itt a kínálat fele lehet cukrozott üdítőital.


"Az egésznek kicsit száműzés jellege van" - vélekedett a lapnak Bob Achermann, a Kalifornia és Nevada állam üdítőitalgyártóit tömörítő szövetség ügyvezetője. "Az, hogy ki mit eszik és iszik, magánügy. Nem az a megfelelő válasz az elhízásra, hogy száműzzük az üdítőket."


Többfrontos harc az elhízás ellen


San Francisco tavaly már megpróbált külön bírságot kiróni azokra az üzletekre, amelyek cukrozott üdítőket forgalmaznak, ezt azonban még nem sikerült törvénybe iktatnia. A polgármester több oldalról próbálja megközelíteni az elhízás elleni harcot, többek között egy testmozgásprogrammal és rendszeres vasárnapi utcalezárásokkal, amelyekkel a szabadban eltöltött időt kívánják növelni.


"Az emberek továbbra is szabadon választhatják meg, akarnak-e egészségtelen üdítőket inni a szórakozóhelyeken, árusításuk azonban egy másik dolog" - nyilatkozta a polgármester.