Csak a "bűnadó" hatásos az egészségtelen élelmiszerek ellen

Vágólapra másolva!
Egy, a héten közzétett amerikai tanulmány szerint a zsíros, cukros egészségtelen élelmiszerek (junk food) megadóztatásával sokkal hatékonyabban lehet küzdeni az elhízás ellen, mint azzal, hogy hozzáférhetőbbé teszik a zöldséget, gyümölcsöt és más egészséges élelmiszereket.
Vágólapra másolva!

A New York-i Buffalo Egyetem kutatói Leonard Epstein pszichológus vezetésével 42 édesanyának adtak 22 dollárt, hogy vásároljanak be az egyetem egyik tantermében berendezett "áruházban", ahol a banántól a teljes kiőrlésű kenyéren és a szénsavas üdítőitalokon át a kekszekig mindenféle élelmiszer képét sorakoztatták fel. A nőktől azt kérték, képzeljék el, hogy nincs otthon semmi, és azért mennek az áruházba, hogy egész hétre bevásároljanak a családnak.

A szimulált áruházban a nők 30 egészséges és 30 egészségtelen élelmiszer, négy egészséges ital (kétfajta gyümölcslé, sovány tej és ásványvíz) és négy cukros üdítőital közül választhattak, amelyeket fényképeken mutattak be nekik.


A nők öt alkalommal vásároltak be. Először mindegyik élelmiszer ára megfelelt az igazi, helyi áruházak árainak. Második alkalommal az egészségesebb élelmiszerek, tehát azok, amelyek kevesebb kalóriával több tápanyagot juttatnak a szervezetünkbe, olcsóbbak voltak, a további két bevásárláskor pedig megemelték az egészséges élelmiszerek és italok árát is.


Az egészséges élelmiszerek árának csökkentése nem volt hatásos


A kísérletből az derült ki, hogy az egészségtelen élelmiszerek árának emelése (ami az úgynevezett "bűn-adót" jelentené), hatékonyabban ösztönözte a nőket arra, hogy heti bevásárlásuk összesen kevesebb kalóriát tartalmazzon, mint az egészséges élelmiszerek árának csökkentése. Az olyan egészséges élelmiszerek, mint például a brokkoli, a joghurt, a szőlő, a tojás és a hal árának csökkentése következtében valójában megnőtt az összkalória mennyisége, amit a nők bevásárlókocsijukba tettek.


"Úgy látszik, hogy az édesanyák arra használták fel a leszállított árú zöldségeken és gyümölcsökön megtakarított pénzt, hogy egészségtelenebb nyalánkságokkal, például chipsszel és szénsavas üdítőitalokkal kényeztessék a családtagokat" - számoltak be a Psychological Science eheti számában megjelent tanulmány szerzői "A brokkoli és a joghurt árának csökkentése valószínűleg nem hozza meg azt a jelentős testtömeg-csökkenést, amire nemzetünknek szüksége van." Az USA Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjának (CDC) adatai szerint a 20 éven felüli amerikai felnőttek egyharmada, a 6 és 19 év közötti gyermekek egyötöde elhízott.


Az egészségtelen élelmiszerek megadóztatása azonban láthatóan megtette hatását. Az édesanyák csökkentették a sok kalóriát és kevés tápanyagot tartalmazó élelmiszerek mennyiségét, és több egészséges élelmiszert vásároltak, amelyek kevesebb kalóriát tartalmaznak. A kísérletben az egészségtelen élelmiszerek 10 százalékos megadóztatása azt eredményezte, hogy a vásárlók 14,4 százalékkal kevesebb zsíros és cukros élelmiszert és italt vásároltak. Ez azt jelenti, hogy heti bevásárlásuk összesen 6,5 százalékkal kevesebb kalóriát tartalmazott.