Vágólapra másolva!
Ami jó a szívnek, valószínűleg jó az agynak is - veti fel a Circulation folyóirat augusztusi online száma. A szív testtömeghez viszonyított térfogata (szív-index) befolyásolja a véráramot: a kedvező paraméter nagyobb agytérfogattal jár, ami kedvező egészségi állapotot von maga után. Becslések szerint az alacsonyabb perctérfogat (a szív által percenként továbbított vér mennyisége) legalább két évvel öregítheti az agyat.
Vágólapra másolva!

A cikk vezető szerzője, Angela Jefferson, a Bostoni Orvostudományi Egyetem Alzheimer Központjának munkatársa frappánsan megjegyezte, hogy eredményeik pontosan azt vetik fel, hogy a szív egészségi állapota befolyásolja az agy egészségégi állapotát. Ismert, hogy a szívbetegség növeli a neuro-pszichológiai betegségek és a demencia (szellemi hanyatlás) kockázatát, de a kérdés az volt, hogy az egészségesnek tartott szív teljesítménye miként befolyásolja ezt.


Jelen vizsgálatban 1500 egyént tanulmányoztak - az átlagéletkor 61 év volt, a résztvevők 54 százaléka nő - egyiküknél sem áll fenn szív- és érrendszeri megbetegedés. Az alanyok 10 százaléka dohányos, 9 százaléka cukorbeteg, 28 százaléka magasvérnyomás-beteg volt. A kutatók mágneses rezonancia képalkotóval (MRI) mérték a szív-indexet és az agytérfogatot.
A vizsgálatot végzők megállapították, hogy az alacsonyabb és a közepes tartományba tartozó szív-index statisztikailag jelentősen alacsonyabb agytérfogattal társult a magasabb szív-indexes egyénekhez képest. Meglepő volt, hogy a normálnak tartott szív-index is alacsonyabb agytérfogattal járt.


Megállapították továbbá, hogy a szív-index és az agytérfogat összefüggése kifejezettebb volt a 60 év alatti korosztályban, valószínűleg azért, mert efelett gyakrabban fordulnak elő az agytérfogatot rontó betegségek.


A kutatók a jövőben tervezik a vizsgálat ismétlését, valamint egyéb, az agytérfogatot befolyásoló mechanizmusokra szeretnének rávilágítani. A következő cél pedig annak bizonyítása lehetne, hogy a szív teljesítménye jelent-e kockázatot az Alzheimer-kór és más agyat érintő betegségek kialakulása szempontjából - azonban erre a kérdésre ma még korai lenne felelni.


Dr. Ralph Sacco, az Amerikai Szívtársaság (AHA) elnöke a cikkhez írt szerkesztői kommentárjában kijelenti, hogy a cikk üzenete, hogy a szív egészsége befolyásolja az agy állapotát. Rávilágít, hogy muszáj kontroll alatt tartani a szívbetegséget meghatározó tényezőket: fontos a rendszeres testmozgás, egészséges étrend, tilos a dohányzás, valamint kezelni kell a vérnyomás-problémákat, a magas koleszterinszintet, és a cukorbetegséget. Ezek azok, amik meghatározzák a szív és a vérerek állapotát, melyek befolyással vannak az agyra is.