Vágólapra másolva!
Sci-fibe illő kezelés: vérrögszívó szívja ki a stroke-képző akadályokat az agyi erekből.
Vágólapra másolva!

Dr. Mayank Goyal, a kanadai Stroke Kongresszuson jelentette be, hogy a kezelés hatékony. Az innovatív technika egy a Continuous Aspiration Thrombectomy cég által gyártott Penumbra Systemnek nevezett eszközt használ. Ez bontja le, és óvatosan szívja ki az agyi érkatasztrófát okozó vérrögöket, hogy megnyissa az elzáródott vérereket. Ha egy ikszémiás stroke után néhány órán belül alkalmazzák, visszafordíthatja az agy érintett területeinek a károsodását a véráramlás helyreállításával. Ez megakadályozza az agysejtek végleges elvesztését és az agyi károsodást.


Az eljárásnál a lágyékon keresztül hatolnak be és egy apró katétert vezetnek a vérerekbe. A katétert a nyakig felvezetik, majd egy még kisebb katétert juttatnak az agyba, a vérrög mellé. Ezután kiszívják a vérrögöt.


"Ehhez több éves gyakorlás szükséges" - mondta dr. Goyal, a Tengerész MR Kutató Központ igazgatója a Calgary Egyetemen. Azonban csak az igazán nagy rögöket lehet ezzel az eljárással eltávolítani.


A stroke-ok mintegy 80 százaléka úgynevezett ikszémiás, ami azt jelenti, hogy az agyban egy vérrög miatt megáll a véráramlás. Jelenleg az egyetlen ismert kezelés az ilyen típusú agyvérzésnél a jól bevált vérrögoldó t-PA gyógyszer használata. Ezt a stroke kialakulásától számított három órán belül be kell adni, hogy hasson. Ez az új kezelés csökkenti a vérzés kockázatát, és talán sikerül megmenteni vele az agysejteket az első három órát követően is.


"Ez egy paradigmaváltó megállapítás arról, hogyan kezeljük az agyvérzést szerte a világon" - mondta a Kanadai Stroke Hálózat szóvivője, dr. Antoine Hakim. A kihívás annak meghatározása volt, hogy melyik betegnél lenne hatásos az eljárás. A tanulmány kimutatta, hogy azon betegek, akik jó eredményeket kaptak a CT vizsgálaton, majd elvégezték rajtuk az eljárást, általában felépültek egy nagyobb agyvérzésből.