Ellentmondásos hírek a B-vitamin pozitív hatásáról

Vágólapra másolva!
Ellentmondásos kutatási eredmények láttak napvilágot a B-vitaminok szerepére vonatkozóan a szív- és érrendszeri betegségekben.
Vágólapra másolva!

Az elsőként említett tudományos munkában japán kutatók a vizsgált személyek táplálkozási szokásaiból következtettek arra, hogy a B6 és B12 vitaminok, valamint a folsav (B9 vitamin) hatással lehet-e a szívpanaszok miatt bekövetkező halálozások megelőzésére. Kutatási eredményeikről az Amerikai Szív Társaság Stroke című lapjában számoltak be.


A résztvevők kérdőíveken jelölték meg, milyen gyakorisággal fogyasztanak bizonyos élelmiszereket, ez alapján becsülték meg a kutatók a szervezetbe bevitt folát és a B6, B12 vitaminok mennyiségét. Az önkéntesekkel 14 év elteltével újra felvették a kapcsolatot és az ismételten kitöltött kérdőívek alapján megállapították, hogy a folátot és B6 vitamint tartalmazó élelmiszerek fogyasztása csökkentette a szívpanaszok miatti halálozás kockázatát a férfiaknál.


A megfelelő étrend a nők egészségi állapotára is kihatott: esetükben csökkent az agyvérzés, a szívkoszorúér megbetegedések, valamint a szív- és érrendszeri panaszok előfordulásának aránya.


Egy másik kutatás szerint a koszorúér betegségek kockázatát nem mérsékelte


A másik kutatási eredmény egy norvég csoport munkája, akik a Bergeni Egyetemen végeztek a B-vitamin intervenciós hatékonyságával összefüggésben egy vizsgálatot. Ebben azt kívánták kideríteni, hogy a koszorúér betegséggel küzdők esetében a B-vitamin bevitel pozitív hatást gyakorol-e a páciensek állapotának alakulására. Eredményeikről az American Journal of Cardiology című lapban számoltak be.


A több mint 3000 résztvevővel végzett kísérlet során a betegeket 3 csoportra osztották, az egyik társaság folsavat, a másik B6-B12 vitamint, a harmadik placebo kiegészítő kezelésben részesült. A betegek angiográfos adatait 10 hónap elteltével összevetették a kísérlet kezdetekor készültekkel.


A folsavval vagy B12 vitaminnal kezelteknél a homocisztein szint átlagosan 22 százalékkal csökkent, viszont a koszorúér betegség előrehaladása ugyanolyan ütemben folytatódott. (A magas homocisztein-szint a szívinfarktus, agyvérzés emelkedett kockázatával jár együtt.)