Vágólapra másolva!
Az anabolikus szteroidok hosszantartó fogyasztása jobban károsítja a szívet, mint azt korábban gondolták az orvosok. A probléma az izomrostok összehúzódási-elernyedési funkcióját érinti.
Vágólapra másolva!

A Massachusetts-i Általános Kórház tanulmánya az első, amely rávilágít a testépítők és az atléták körében népszerű szerek szívizom-károsító hatásának okára.


Az anabolikus szteroidokat, melyek a férfi nemi hormonok izomépítő hatását utánozzák, számos sportban alkalmazzák. Az Amerikai Baseball Liga több sztárja utólag bevallotta, hogy rendszeresen éltek ezekkel a szerekkel.


A kutatás vezetője, Dr. Aaron L. Baggish a Harvard Orvosi Egyetem munkatársaival 19 férfi súlyemelőt vizsgált, akik közül 12-en hetente átlagosan 675 milligramm szteroidot szedtek kilenc éven keresztül, 7 pedig egyáltalán nem élt a szerrel. A szív-ultrahang segítségével tanulmányozták az alanyok bal kamrájának méretét és működését, mely a szív vérpumpáló funkciójáért felelős.


A kutatók nem tapasztalták, hogy a szteroidhasználat jelentős mértékben növelné a bal kamra nagyságát, azonban a szerrel nem élőkhöz képest a szívizom kevésbé volt képes az összehúzódásra és az elernyedésre. Ez az egyes pumpálásokkal a vérbe jutatott térfogat csökkenéséhez vezetett, a szteroidosok közül 10-ben, míg a másik csoportban csupán egy esetben. Ugyanígy csökkent a kamra relaxációs készsége, mely a szívüreg telítődéséhez szükséges.


A kutatók abban egyetértettek, hogy a vizsgálatot nagyobb esetszámra kell kiterjeszteni, de a tendencia már most is tisztán látható, hogy a szteroidok miként növelik a szívinfarktus, ezzel pedig a szíveredetű halál kockázatát.