Vágólapra másolva!
Világszerte nagyjából 18 millió ember szenved Chagas-betegségben, melyet a Trypanosoma cruzi nevű parazita fertőzése okoz. A kutatók nemrég felfedezték, hogy ez a betegség növeli a stroke kockázatát a szívkomplikációk és a vérrögök miatt.
Vágólapra másolva!

A Lancet Neurology-ban spanyol tudósok figyelmeztetnek az egyre növekvő, de eléggé elhanyagolt stroke-terheltségre, amely súlyosbodik, ahogy a fertőzött népesség öregszik.


A Chagas-kór helyi járvány volt Latin-Amerikában. Ahogy azonban milliók vándoroltak ki Európába, Észak-Amerikába, Japánba és Ausztráliába az elmúlt 20 évben, a Chagas-kór egyre súlyosabb problémává vált ezekben a térségekben, állítják a vizsgáltatot végzők. Az egyik tanulmány becslései szerint akár több mint 300 000 fertőzött dél-amerikai bevándorló élhet az Egyesült Államokban. A másik probléma, hogy sok Chagas-kóros beteg nem is tud a fertőzöttségéről.


Csendes gyilkos


Dr. Francisco Javier Carod-Artal a cuencai Virgen de la Luz kórház munkatársa szerint a jelen tanulmány kimutatta: a stroke-kal kezelt Chagas-betegek közel felénél nem is diagnosztizálták korábban a fertőzést. Kollégájával, a barcelonai Joaquim Gasconnal együtt állítják, a fertőzött országokból származó stroke-os betegeket szűrni kellene a Chagas-kórra. Az orvosoknak és a lakosságnak is jobban kellene figyelnie a betegség kockázatnövelő hatására.


"Klinikai kísérletek szükségesek" - tették hozzá, hogy megnézzék, a vérhigító gyógyszerek adagolása megelőzheti-e náluk a stroke kialakulását. Sharlin Ahmed a Stroke Szövetségtől elmondta, hogy a Chagas-kór súlyos szívproblémákhoz vezethet, ami a stroke kockázatának teszi ki a betegeket. "A szív legyengül, és már nem tudja olyan erővel pumpálni a vért, ami miatt vérrögök keletkeznek. Ha ez az agyba jut, akkor alakul ki a stroke. Ennek előfordulása aggasztó méreteket öltött ezekben a közösségekben, ezért létfontosságú, hogy az egészségtudatossági program keretében felvilágosítsák őket a stroke tüneteiről is."