Idősebb korban a férfiak szexuálisan aktívabbak a nőknél

Vágólapra másolva!
A férfiak kétszer akkora valószínűséggel élnek aktívabb nemi életet a kor előrehaladtával, mint a nők, de bármilyen legyen is a szex, a jó egészségi állapot meghatározó a szexuális közérzet szempontjából az idősebb korosztályban.
Vágólapra másolva!

A tanulmány, amely az amerikai lakosságon végzett két vizsgálaton alapul, azt mutatja, hogy az idő múlásával növekvő különbség egyértelműen a 75-85 év közöttieknél a legnagyobb. Ebben a korosztályban tíz férfiból csaknem minden negyedik állította magáról, hogy szexuálisan aktív, ezzel szemben tíz nőből kevesebb mint kettő vallotta ugyanezt (17 százalék). A nemek közötti különbségek ugyanakkor csökkentek azoknál a válaszadóknál, akiknek volt házastársuk vagy intim partnerük - idézte a tanulmányt a brit szaklap.

Az egyik vizsgálatot (1995-1996-ban) mintegy 3000 fős reprezentatív mintán végezték el, a megkérdezettek közül a legfiatalabb 25, a legidősebb 74 éves volt. A másik vizsgálat során (2005-2006-ban) ugyanennyi 57 és 85 év közötti embert faggattak. A válaszadók túlnyomó többsége (95, illetve 97,8 százaléka) heteroszexuálisnak mondta magát.

Ötvenöt évesen a férfiak várható nemi élettartama még mintegy 15 év, a nők viszont csak 10 és fél évre számíthatnak. A 75-85 évesek között a férfiak 41,2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy érdekli a szex, míg a nőknél ez az arány mindössze 11,4 százaléka volt. Ebben a korosztályban azok közül, akik azt állították, hogy nemi életet élnek, a férfiak 70,8 százaléka ítélte a szexet kielégítőnek, míg a nők között alig több mint minden második (50,9 százalék).

A vizsgálat megerősítette, hogy az eltérések részben a családi állapottal (házas, van partnere vagy nincs) magyarázhatóak. A férfiak csaknem háromnegyede - minden korosztályban - azt válaszolta, hogy van társa. Ez az arány tízből kevesebb mint négyre (38,5 százalék) esett vissza azonban a 75 éves vagy még idősebb nők között.

Az egészségesek gyakorlatilag kétszer annyira érdeklődnek a szex iránt, mint azok, akiknek megrendült az egészségük. Jóllehet a férfiak szexuálisan aktív várható élettartama hosszabb, gyenge egészségi állapotuk miatt több szexuálisan aktív évet veszítenek - állítja a tanulmány.
Az első vizsgálatnál a szexuális aktivitás fogalma alatt azt értették, hogy volt-e valakinek legalább egy nemi kapcsolata - függetlenül annak jellegétől - a megelőző hat hónapban, a másodiknál tizenkét hónapot vettek alapul.