Egy ország, ahol olcsóbb az alkohol, mint a víz

Vágólapra másolva!
Új-Zélandon az alkohol olcsóbb lett, mint a palackozott ivóvíz, aminek a kutatók szerint súlyos következményei lehetnek a közegészségügyre.
Vágólapra másolva!

Az Otago Egyetem kutatói a piacon már 62 centért találtak egy pohár bort, míg egy 250 ml-es palackozott víz 67 centbe, ugyanennyi tej pedig 43 centbe kerül. A New Zealand Medical Journal folyóiratban közzétett tanulmányból az is kiderült, hogy az alkohol relatív ára az elmúlt évtizedben csökkent, mialatt a munkabérek emelkedtek.

"Vizsgálatunk azt mutatja, hogy manapság az alkohol a legolcsóbb rekreációs drog Új-Zélandon, amely egyre könnyebben megvásárolható, miközben a mértéktelen alkoholfogyasztás kultúrája egyre nagyobb teret nyer" - nyilatkozta Nick Wilson docens. "A nemzetközi tudományos eredmények erőteljesen arra utalnak, hogy az olcsó alkohol jelentős tényező a fiatalok mértéktelen alkoholfogyasztásának terjedésében, valamint az alkoholizmusból eredő egészségügyi és társadalmi károk mértékének növekedésében."


A kutató elmondta, hogy az áruházak és italboltok jelentős akciói csak még tovább rontják a helyzetet, mivel az alkohol így még könnyebben megvásárolható mindenkinek. Új-Zélandon az elmúlt években tapasztalt szőlőtöbblet következtében az árak lezuhantak, és a borászok megpróbálnak túladni felesleges készleteiken.


Wilson és munkatársa, Fiona Gunasekara szerint az olcsó alkohol hatással van az új-zélandi lakosok egészségi állapotára, és súlyos terheket ró az államilag finanszírozott egészségügyi rendszerre. Úgy vélik, a kormánynak olyan politikát kellene bevezetnie, mint amivel a dohányfogyasztást sikerült visszaszorítani: adóemelést, a reklám- és szponzortevékenységek korlátozását, valamint a kereskedők nyitvatartási idejének korlátozását.


A kutatók szerint egy egységnyi alkoholnak minimum árat kellene szabni, különösen a kartondobozos borok és az alkoholos üdítőitalok esetében.