12 tanács a dohányzás csökkentésére

Vágólapra másolva!
Az elszívott cigarettamennyiség csökkentése bár nem lehet végleges cél, hiszen az a teljes leszokás lenne, mégis több mint a semmi. Ha úgy érzi még nem áll készen a teljes leállásra, a mennyiségi változtatás lehet a jó irány. A cigarettamennyiség csökkentése esetén legyen szigorú, következetesen tartsa számon az elfüstölt szálakat és törekedjen a folyamatos előrelépésre.
Vágólapra másolva!

Pontosan kövesse a dohányzási szokásait, ha automatikusan gyűjt rá sokkal nehezebb betartani az előírt mennyiséget. Kérdezze meg magát minden rágyújtás előtt, hogy tényleg szükséges-e. Próbáljon szokatlan dolgokat csinálni, fogja cigarettáját a másik kezébe és ne a megszokott helyeken dohányozzon.


Tanulmányozza egyéb szokásait (evés, alkoholfogyasztás, közös dohányzások) és változtasson a dohányzással összefüggő cselekvéseken.


Döntse el napi adagját és a többi szálat vegye ki a dobozból.


Kezdje egy kicsit később a napi első szállal.


Ne szívja végig a cigarettát. Hagyja abba a felénél vagy a háromnegyedénél.


Váltson olyan márkára amit nem igazán szeret. Válasszon kisebb nikotintartalmú cigarettát már a próbálkozás előtt, hogy szervezete is alkalmazkodni tudjon.


Ne ürítse a hamutartót túl sűrűn, hogy lássa hány szálat füstöl el adott idő alatt. Gyűjtse a csikkeket látható helyen, ez elég elrettentő tud lenni.


Tartsa cigarettáját nehezen elérhető, vagy nehezen nyitható helyen.


Mindig használja el a teljes dobozt mielőtt újat venne és nem vegyen kartonos kiszerelést.


Ne vigyen magával cigarettát, ha elmegy otthonról.


Ne kérjen és ne fogadjon le cigarettát más dohányosoktól.


Érdeklődjön sikeresen leszokott dohányosoktól, hogy mi volt a siker és a kitartás titka.


Egyelőre ne gondoljon a teljes leszokás határidejére.