A stressz segíthet leszokni a dohányzásról

Vágólapra másolva!
Meglepő eredményre jutottak német kutatók egy vizsgálat során: úgy tűnik, minél nagyobb terhelés ér valakit a munkahelyén, annál alacsonyabb mértékű a nikotinfüggősége.
Vágólapra másolva!

A vizsgálaton 197, részben súlyos állapotú szívbeteg és tüdőrákos vett részt, valamint egy kontrollcsoport. Az eredmény meghökkentő, jóllehet számos más értelmezési lehetőséget is kínál - fogalmazott a Kölni Egyetem orvoskutatója, Anna Schmidt a Der Standard osztrák lap szerint.


Az egyik szóba jöhető magyarázat szerint az embereknek egyszerűen nincs idejük cigarettázni, ha megállás nélkül dolgoznak, például egyhuzamban tárgyalásokon kell ülniük. A terhelés miatt nem jut idő arra, hogy szünetet tartsanak. Feltehetően szerepet játszik a német munkahelyeken érvényes dohányzási tilalom is. Elképzelhető, hogy az érintettek többet dohányoznak szabadidejükben, ezt azonban a kutatás nem vizsgálta.


Semmiképpen nem érdemes azonban a leszokás zálogaként tekinteni a stresszre, hiszen az más egészségi kockázatokkal jár. A BioMed Central internetes folyóiratban megjelent tanulmány eredeti célja az volt, hogy kimutassa, mely genetikai és pszichoszociális tényezők vezetnek dohányzók és nemdohányzók esetében a betegségek kockázatának növekedéséhez.