Világos sörrel a csontritkulás ellen

Vágólapra másolva!
A sörivás, különösen a világos sör fogyasztása erősíti a csontokat, segít elkerülni a töréseket - állapította meg a Kaliforniai Egyetem kutatóinak tanulmánya.
Vágólapra másolva!

A sörben, leginkább a világos sörben nagy mennyiségben található szilícium, amelyről köztudott, hogy lelassítja a csonttöréseket okozó csontritkulás folyamatát, és elősegíti új csont képződését.


A sörkészítés tényezőit, amelyek hatással vannak a szilícium mennyiségére, még nem tanulmányozták alaposan - idézte Charles Bamforth-t, a tanulmány vezető szerzőjét a The Daily Telegraph brit lap internetes kiadása. A szakértők felfigyeltek arra, hogy a több komlót tartalmazó világosabb sörökben van nagyobb mennyiségű szilícium.


Az ásványi anyag az ortoszilikát nevű sav oldódó formájában van jelen az italban, amelynek felét a szervezet képes magába szívni, ezáltal a sör a szilíciumbevitel jelentős forrása a nyugati étrendben.


A kutatók megállapították azt is, hogy a magasabb hőmérséklet, amely a sötétebb sörök készítéséhez szükséges, megsemmisítheti a szilícium bizonyos részét.


Nem ez az első tanulmány, amely rámutat a sörben lévő szilícium pozitív hatására. Már korábban is javasolták kutatók a mérsékelt sörfogyasztást, segítendő megelőzni a csontritkulást, amelyet a 21. század csendes járványának tartanak. A kaliforniai tanulmány a Journal of the Science of Food and Agriculture szaklapban jelent meg.