Összefügghet a hasnyálmirigyrákkal a cukros üdítők fogyasztása

Vágólapra másolva!
A cukros üdítőket fogyasztó emberek körében 87 százalékkal nagyobb kockázatát találták a ritka, ám halálos hasnyálmirigyrák előfordulásának amerikai kutatók, mint azoknál, akik a gyümölcslevet részesítik előnyben - áll egy hétfőn közzétett tanulmányban.
Vágólapra másolva!

"Az üdítők jelentős cukortartalma növelheti a szervezetben az inzulinszintet, úgy véljük, ez hozzájárul a hasnyálmirigyben a rákos sejtek növekedéséhez" - közölte Mark Pereira, a Minnesotai Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője. A cukor lebontásában segédkező inzulint a hasnyálmirigy állítja elő.


A Cancer Epidemiology, Biomarkers and Prevention című szaklapban megjelent tanulmány szerzői beszámoltak arról, hogy 60 524 önként jelentkező ember egészségét követték nyomon 14 éven át egy szingapúri vizsgálatban. Az eltelt idő alatt 140 önkéntesnél alakult ki hasnyálmirigyrák. Megállapították, hogy azoknál, akik két vagy több cukrozott üdítőt ittak hetente, 87 százalékkal nagyobb volt a hasnyálmirigyrák kockázata.


Susan Mayne, a Yale Egyetem rákkutatója óvatosságra intett az adatok alkalmazhatóságát illetően, mert úgy véli, hogy kis esetszámon alapulnak a következtetések. A cukrozott italok fogyasztói között ráadásul többen voltak, akik például dohányoztak is vagy sok vörös húst ettek, így az üdítőkkel való egyértelmű ok-okozati összefüggés nehezen állapítható meg.