Az egyik elmélet szerint a homoszexuális férfiak közvetve előnyösen befolyásolják a családtagok túlélését, mert gyakran maradnak a családjukkal és gondoskodnak unokaöccseikről és unokahúgaikról.
Paul Vasey és Doug VanderLaan, a kanadai Lethbridge Egyetem evolúciópszichológusai az elméletet a csendes-óceáni Szamoa szigetén tesztelték, ahol a férfi homoszexualitás régóta elfogadott dolog. Ezeket a férfiakat fa'afafine-nak, vagyis "sem férfi, sem nő"-nek nevezik, képviselőik nőiesek és kizárólag felnőtt férfiakat választanak partnernek.
Támogatják unokahúgaikat, unokaöccseiket
Korábbi kutatásokból már kiderült, hogy a fa'afafine-ok sokszor erejükön felül támogatják unokaöccseiket és unokahúgaikat: vigyáznak rájuk, művészetekre és zenére tanítják őket és anyagilag is segítik őket, például fizetik egészségügyi ellátásukat és oktatásukat. A kutatások most arra irányultak, hogy ezek a férfiak vajon csak saját családjukkal szemben ilyen önfeláldozók, vagy általában a gyerekekkel szemben.
Nagyszámú fa'afafine vizsgálata során kiderült, hogy a nőkhöz és a heteroszexuális férfiakhoz viszonyítva sokkal nagyobb önfeláldozást mutattak saját családjuk, mint általában a gyerekek iránt. Ez a tudósok szerint lehetővé teszi számukra, hogy hatékonyabban használják fel erőforrásaikat családtagjaik hasznára, ezáltal pedig javítsák saját evolúciós kilátásaikat is.
Gyermektelenségük kompenzálására minden fa'afafine legalább két unokaöccsét vagy unokahúgát támogatja, akik e nélkül nem maradnának életben. "Ha ez az egyetlen ok, amiért a férfi homoszexualitás génjei ilyen hosszú ideig fennmaradtak, akkor a fa'afafine-oknak nagyon jó nagybácsiknak kell lenniük" - magyarázta Vasey, aki szerint nem valószínű, hogy ez teljes egészében kompenzálna a gyermektelenségért.
A modern világ nem használja ki a homoszexuális nagybácsik előnyeit
A szamoaiak kultúrája azonban nagyban különbözik a legtöbb nyugati kultúrától. A szamoaiak meglehetősen helyhez kötötten élnek, szoros kapcsolatban tágabb családjukkal, míg a nyugatiak individualisták és nagy részük homofób. Emellett a családok sokszor földrajzilag is távol élnek egymástól, így az agglegény nagybácsik gyakran akkor sem tudnak rokonaiknak segíteni, ha szeretnének.
A szamoaiak közösségi kultúrája azonban többé-kevésbé modellezi azt a környezetet, amelyben a férfi homoszexualitás évezredekkel ezelőtt kifejlődött, így valószínű, hogy nem az agglegény nagybácsi alkalmazkodott rosszul a változó körülményekhez, hanem a világ vált kevésbé elfogadóvá.
A tanulmány a Psychological Science folyóiratban jelent meg.