Manapság szex után inkább facebookoznak, mint zuhanyoznak a férfiak

Vágólapra másolva!
A németek a legrosszabb szeretők, a brazilok pedig a legjobbak között vannak. A szexbe pedig évente ötszáz-ezer ember hal bele. És vajon a férfiak vagy a nők szeretkeznek többet? 
Vágólapra másolva!

A Kinsey Intézet felmérése szerint az átlagos amerikai férfi pénisze 12,5-17,5 centiméter hosszú, körfogata pedig 8 és 15 centiméter közé esik. A nők 46 százaléka pedig inkább lemondana két hétig a szexről, mint hogy ugyanennyi ideig le kelljen mondania az internetről - derült ki egy, az Intel cég által végzett felmérésből.

Eget rengető orgazmusra vágysz? Mondj le minden szexuális tevékenységről három héten át. Pontosan ennyi időre van szüksége a tesztoszteronszintnek, hogy elérje maximumát és az egekbe emelje a libidót - legalábbis a World Journal of Urology folyóirat szerint.

Évente körülbelül ötszáz-ezer haláleset történik szex közbeni, az élvezet fokozása céljából történő fojtogatás miatt. Ez ugyanannyi, mint ahány gyilkosságot New York városában évente elkövetnek.

Egy amerikai internetes közvéleménykutató oldal szerint a legjobb szeretők Spanyolországban, Brazíliában és Olaszországban élnek, míg a legrosszabbak Németországban. "Túl büdösek" - hangzott a nők ítélete a német férfiakról. Az angolokat túl lustának tartották, míg a svédek túl hamar végeztek. Az amerikaiak a középmezőnybe rangsorolták.

Szex után zuhany? Egy elektronikai kütyükkel foglalkozó oldal szerint a 35 éven aluli férfiak a fürdőszoba helyett a facebookot vagy a twittert választják az aktus után.

A férfiak 11 százaléka használja stresszoldásra a szexet. A Pennsylvania Egyetem kutatói pedig bebizonyították, hogy a tartós párkapcsolatban élő nők jobban alszanak, mint az egyedülállóak.

A nők közül legalább minden harmadik szexel legalább heti háromszor, a férfiaknál ez az arány mindössze 28 százalék. A férfiak 32 százaléka pedig azt vallja, hogy a gazdasági válság kezdete óta többet maszturbál. A válság a szexiparra is hatással volt: a férfiak 42 százaléka teljesen lemondott a pornómagazinokról és -videókról, a telefonszexről, a klubokról és hasonlókról.

A nők 17 százalékkal gyakrabban szexelnek, mint az átlagos férfi. Szexuális életével minden harmadik férfi és nő elégedett, vagyis körülbelül ugyanannyian állítják mindkét nemből, hogy nemi életük elbírna egy drámai javulást.