Idősebb korban nem gond néhány plusz kiló

Vágólapra másolva!
Egy nemrég készített tanulmány szerzői azt állítják, hogy az idősebbeknél nem jelent gondot ha van rajtuk pár felesleges kiló, sőt, még előnyös is lehet.
Vágólapra másolva!

Leon Flicker a Nyugat-Ausztráliai Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője kijelentette az AHN hírügynökségnek nyilatkozva, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt ideális testtömeg-index (BMI) túl szigorú az idősek számára.


Flicker és kollégái összesen 4677 férfit, és 4563 nőt vontak be a kutatásba, akik életét 10 éven keresztül követték nyomon. Az eredmények azt mutatták, hogy a túlsúlyosak halálozásának kockázata mintegy 13 százalékkal volt alacsonyabb, mint a normál testsúlyúaké.


A szakértő szerint fontos azonban különbséget tenni a túlsúlyos és az elhízott páciensek között, ugyanis ez utóbbi csoport esetén a jelentősebb túlsúly miatt már nem jelentkezik ez a kockázatcsökkenés. A tanulmányról részletesen a Journal of the American Geriatrics Society szaklapban lehet olvasni.