Hatásosabb-e a homeopátia a placebónál?

Vágólapra másolva!
Világszerte sokan kételkednek a homeopátia hatékonyságában. Legutóbb a brit szkeptikusok gyógyszer-túladagolással tiltakoztak ellene, azt bizonyítandó, hogy a szelíd gyógymód nem ér többet a placebohatásnál.
Vágólapra másolva!

Január végén több mint 300, brit, kanadai és amerikai aktivista adagolta magát túl homeopátiás gyógyszerekkel. A liverpooli székhelyű Merseyside Szkeptikus Társaság által szervezett kampány célja annak demonstrálása volt, hogy a 18. századtól létező gyógymód hatása csupán placebo, gyógyszereik pedig szimpla cukorgolyócskák. A résztvevők egész pontosan 84 darab arsenicum album elnevezésű golyót nyeltek le, a szer többek között az ételmérgezést és a hirtelen fellépő hasmenést gyógyítja. Ahogy neve is mutatja, arzén az alapja, és a szkeptikusok a túladagolással azt kívánták bizonyítani, hogy a homeopátiás szerek, amelyek sokszoros hígítással készülnek, végül már semmit nem tartalmaznak az alapanyagból, ezért hatásuk csupán placebó. Az akciót mindenki túlélte.

A szkeptikusok ezen megmozdulása közvetlenül a szigetországban homeopátiás szereket forgalmazó Boots hálózatnak volt címezve, hogy szüntessék be termékeik forgalmazását, de valódi apropója az a törvénykezési folyamat volt, amely 2009 őszén kezdődött, és amelynek legfontosabb lépései a hetekben zajlanak. A Brit Parlament tudományos és technológiai tanácsa most készíti el új jelentését a homeopátiás gyógymód hatásosságáról, megalapozottságáról, és e szerek jövőbeli állami támogatásáról a brit Országos Egészségügyi Pénztár, azaz a National Health Service-n (NHS) keresztül.

A legfrissebb hírek szerint a homeopaták szénája nem áll túl jól, hiszen a szkeptikusok és hagyományos nyugati orvoslás képviselőinek támadása közepette a Brit Homeopata Társaság még ráadásul maga alatt vágja a fát: a parlamentnek benyújtott tanulmányukban, amely azt hivatott igazolni, hogy gyógyszereik a placebónál hatásosabbak, a hivatkozott tudományos kutatások vezetői sorra jelentik be a médiának, hogy a társaság tudatosan félreértelmezte és tévesen interpretálta kutatási eredményeiket. Azt, hogy a homeopátiás szerek hatásosabbak lennének a placebónál, a tudomány eszközeivel egyik kutatás sem mondja ki.

A tudomány támadja, mégis rendkívüli népszerűségnek örvend

"Angliában minden hétre jut egy homeopátia ellenes tiltakozó akció" - mesélte lapunknak dr. Borbély Katalin, Londonban élő homeopata orvos, háziorvos. "A tiltakozások ellenére az érdeklődés óriási" - teszi hozzá.

Nagy-Britanniában a magánpraxisok százai mellett öt állami finanszírozású homeopátiás kórház is létezik, a doktornő részállásban ezek egyikében dolgozik. "Angliában a homeopátiás kórházak illetve maga a gyógyászat, - a királynőnek is van saját homeopatája -, már több mint száz éve élvezi az állam és a biztosítótársaságok támogatását" - tette hozzá dr. Borbély, aki közel húsz év hazai praktizálás után három éve kezdett el a szigetországban dolgozni.

A brit állami egészségpénztár 2005 és 2008 között 12 millió fonttal támogatta a homeopátiát - írja a Guardian. A lap idézi a Pulse című orvosi magazin felmérését, amely szerint a szigetország általános orvosainak 80 százaléka nem szeretné, ha az alternatív gyógymód állami támogatásban részesülne, csupán 14 százalékuk véli úgy, hogy a homeopátia megérdemli az adófizetők pénzét.

Az angol és a magyar rendszer közti nagy különbség egyébként, hogy míg itthon homeopata csak orvosi végzettséggel, sőt, szakorvosi vizsgával lehet valaki, azaz legalább kilencévnyi tanulmány áll mögötte, addig kint nem kötelező az orvosi diploma hozzá. Létezik külön öt éves homeopata képzés, ami itthon körülbelül egy egészségügyi főiskolának felel meg. "Szerencsésebb a magyar rendszer, hisz egy végzett orvosnak nem okoz például problémát egy új beteg zárójelentésének pontos értelmezése, illetve tökéletesen tisztában van a hagyományos gyógyászat lehetőségeivel adott területeken" - magyarázta dr. Borbély Katalin.

A kétkedők itthon is küzdenek a homeopátia ellen

A szkeptikusok nem csak külföldön, itthon is támadják a homeopátiát. A magyar Szkeptikus Társaság legutóbb tavaly novemberben foglalkozott a gyógymóddal, amikor beszélgetésre hívta dr. Falus András immunológus egyetemi tanárt, mert az Inflammation Research tekintélyes nemzetközi szaklapban - amelynek a professzor korábban főszerkesztője volt - megjelent néhány vitára ingerlő cikk az ultrahígított oldatok biokémiai, biológiai hatásáról.

"Falus professzor teljesen egyetértett velünk, hogy bár a leközölt cikkekben leírtakra nem tudjuk a pontos magyarázatot, de azok semmiképpen se tekinthetők a homeopátia bizonyítékának" - mondta lapunknak Hraskó Gábor biológus, a Szkeptikus Társaság elnöke. "Személyes véleményem, és ezzel nem vagyok egyedül, hogy az említett kísérletekben inkább nem felismert szisztematikus kísérletezési hibáról van szó, semmint valami igazán érdekes tudományos felfedezés első lépéseiről."

Mi a bajuk a szkeptikusoknak?

A szkeptikusok és a tudósok világszerte úgy vélik, hogy a homeopátiának nincs tudományos alapja. Hiányolják a kontrollált klinikai vizsgálatokat, amelyek igazolnák, hogy a homeopátiás kezelés több volna placebónál. Úgy vélik, a néhány, hatást kimutató vizsgálat elenyésző a temérdek negatív eredmény mellett, így azok tulajdonképpen statisztikai hibának felelnek meg.

Míg a nyugati orvostudomány az elmúlt kétszáz évben ugrásszerűen fejlődött, a homeopátiában az alapelvek változatlanok, tulajdonképpen az elmúlt évszázadokban csupán annyit fejlődött, hogy számos új gyógyszert törzskönyveztek. Ugyancsak rossz szemmel nézik a gyógymód ellenzői például a homeopátiás influenzát megelőző szer reklámjait a médiában, ami érvelésük szerint ellentmond azzal a tétellel, hogy a homeopata egyénileg közelít meg minden beteget.

"Probléma az is, hogy a homeopátiás szereket EU-direktívák alapján az OGYI (Országos Gyógyszerészeti Intézet) gyógyszerként törzskönyvezi, de a folyamatra nem érvényesek az általános szabályok, tehát nem kell a hatékonyságot és a biztonságot igazolni, és ez nem is történik meg" - folytatta Hraskó Gábor.

"Tény, hogy a homeopátia hatásmechanizmusát egyelőre még nem értjük pontosan, de Semmelweis Ignácot sem értették a maga korában, ötven év kellett ahhoz, hogy elismerjék eredményeit. Úgy tűnik, a homeopátia esetében ez hosszabb idő" - jegyzi meg dr. Borbély Katalin. Hogy mégis működik, azt a gyógyultaknak nem kell magyarázni, és ahogy a doktornő mondja: "10-20 gyógyult pedig küld 500 új beteget. Az Európai Unió pedig nem csak elfogadja a homeopátiás szereket gyógyszerként, az állattenyésztésben, különösen a haszonállatok gyógyításánál kifejezetten ösztökéli is e szerek használatát" - teszi hozzá a doktornő.

A homeopátia alapelvei

Alapvető a különbség a homeopátiás orvos és az akadémikus orvos gondolkodásmódja között. Egy influenzás vírus miatt felszökő lázra például az akadémikus orvos lázcsillapítót ír. A homeopata is felír egy gyógyszert, ez azonban nem a láz csillapítására szolgál, mivel azt vallja, hogy a láznak van értelme: testünk számos bonyolult védekező folyamata hatékonyabbá válik általa, és a kórokozó túlélési esélye is csökken a szervezetben. A homeopátiás kezelés nem a betegség tüneteit akarja elnyomni, hanem a szervezetet próbálja abban támogatni, hogy felvegye a harcot a kórral szemben. A homeopata továbbá azt vallja, hogy minden ember egyedi, így a betegsége is egyedi jelleget ölt, azaz nincs két olyan beteg a világon, akinek száz százalékosan megegyező lenne a klinikai képe.

A gyógymód három alapelvét több mint kétszáz éve megalapítója, a német Samuel Hahnemann fektette le. Miközben gyógyultak milliói vallanak a szerek hatásosságáról, működésük az alapvető biológiai, fizikai, kémiai törvényekkel nem összeegyeztethető, racionális nyugati agyunk számára nem érthető. Íme, a három alapelv:

1. Míg a hagyományos nyugati orvoslás az ellenszert keresi, a homeopátia a hasonlóság elvén gyógyít: azaz, az a szer, amely egészséges emberen bizonyos tüneteket okoz, higított változatban a hasonló tünetekkel rendelkező beteget meggyógyítja. Például mindenki ismeri azt a jelenséget, hogy hagymapucoláskor a csípős illóolajaktól könnyezünk, folyik az orrunk - pont úgy, mint amikor náthásak vagyunk. Ebből a hasonlóságból kifolyólag alkalmazható a vöröshagyma homeopátiás készítmény formájában az egyszerű, sima nátha kezelésére.

2. Samuel Hahnemann biztos akart benne lenni, hogy gyógyszerinek toxikus, azaz mérgező hatása nincs, ezért felhígította őket. Bár valószínűleg ő is abból indulhatott ki, hogy a gyógyszerek hatékonysága a hígítás következtében csökken, meglepő módon nem ez történt. Azt tapasztalta, hogy minél tovább hígította a szereket, hatásuk annál mélyebb és teljesebb lett.

3. A hígítás mellett azonban Hahnemann egy plusz trükköt is alkalmazott: a rázást. Minden hígítási lépést követően hozzáütötte a gyógyszert tartalmazó edényt egy rugalmas alátéthez, amellyel megváltoztatva az anyag szerkezetét, szintén nő a szer hatékonysága.