Egyre kevésbé halálosak a háborúk

Vágólapra másolva!
Egy egészségügyi jelentés szerint a háborúk egyre kevésbé halálosak, és a nemzeti halálozási ráták csökkenést mutatnak még akkor is, ha éppen valamilyen konfliktus dúl egy adott ország területén.
Vágólapra másolva!

Egy kanadai székhelyű, de európai országok által finanszírozott kutatás adatai szerint a háborúk egyre kevésbé halálosak, hiszen az egyes országok halálozási adatai kedvezőbb képet mutatnak, mint korábban, még akkortájt is, ha éppen valamilyen konfliktus dúl az egyes országokban - a kutatók szerint ez a trend a jobb egészségügyi ellátás és a kisebb méretű összecsapásoknak tulajdonítható.

A 2000. év óta a fegyveres konfliktusok átlagosan 90 százalékkal kevesebb ember halálát okozták, mint például az 1950-es években. Például 2007-ben egy-egy fegyveres konfliktus átlagosan kevesebb, mint 1000 ember életét követelte, ráadásul a különösen veszélyes összecsapások száma is 70 százalékkal csökkent a hidegháború 20 évvel ezelőtti vége óta.

A Human Security Report Project (Emberi Biztonság Riport Projekt) sajtóközleménye fontosnak tartotta nyomatékosítani, hogy a modern háborúkban a legtöbb halálozásért az éhezés és a betegségek tehetők felelőssé, de a békeidőben fejlődő egészségügyi ellátás hatása még sok esetben a háborúk során is érezteti hatását - ezzel csökkentve a halálozások számát.