Nyugodtan falatozhat a vajúdó nő

Vágólapra másolva!
Vajúdás közben sem kell koplalniuk a nőknek - derült ki a legújabb áttekintő tanulmányból.
Vágólapra másolva!

Fájásaik közben is igény szerint ehetnek és ihatnak a nők anélkül, hogy tartaniuk kelljen annak a szülésre kifejtett káros hatásaitól. Ez azonban csak azokra vonatkozik, akiknél semmilyen előjele nincs az esetleges komplikációknak.

Eddig az orvosok azt javasolták a szülő nőknek, hogy vajúdás közben ne egyenek, legfeljebb csak vizet igyanak, mivel tartottak a Mendelson-szindróma fellépésétől. Azoknál a nőknél ugyanis, akiken esetleg császármetszést kell végrehajtani, az altatás során a táplálék visszajuthat a gyomorból és a tüdőbe kerülhet.

A kockázat tanulmányozására a dél-afrikai East London városának orvosai öt vizsgálatot elemeztek. Ezek során több mint háromezer nőt figyeltek meg, akiknél semmilyen veszélyeztető komplikációra utaló jel nem mutatkozott.

A kutatók a Cochrane Database of Systematic Reviews, a világ egyik legtekintélyesebb tudományos adatbázisának kiadásában bemutatott tanulmányukban megállapították: az evés-ivásnak és a koplalásnak sincs se pozitív, se negatív hatása a vajúdási időszak alatt. Ezért az ilyen jellegű megszorítások az előreláthatóan komplikációmentes szüléseknél nem indokoltak.