Nem segít az OEP a hemofíliás betegeken

Vágólapra másolva!
Megtagadta a segítséget a Közép-magyarországi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a hemofíliás betegektől, és nem adja át azokat a jegyzőkönyveket, amelyeket a vérzékenységben szenvedők szervezete kért a hivataltól.
Vágólapra másolva!

A jegyzőkönyvekre azért van szükségük, hogy a parlament elé terjeszthessék a 2009 januárjában megszüntetett 26 speciális ellátóhely újbóli megnyitására vonatkozó indítványukat. Első lépésként konferenciát, ha pedig ez nem segít, akkor tüntetést szervez januárban a Hemofíliások Baráti Köre. Céljuk, hogy elérjék: a minisztérium vonja vissza 2009. január 1-jétől hatályos intézkedését, amely az ellátóhelyek felszámolását is lehetővé tette.


Csuja László, a szervezet elnöke a Magyar Hírlapnak elmondta: szeretnék rávenni a tárcát a hemofíliásokat érintő intézkedések újragondolására. Mindehhez azonban szükségük van az Állami Egészségügyi Központban végzett, a vérzékeny betegek ellátását dokumentáló jegyzőkönyvekre. Ezek átadását tagadta meg az OEP.


Csuja László kedden feljelentést tett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon közérdekű adatokkal való visszaélés gyanújával, és hivatali visszaéléssel vádolta meg Lénárdt Lászlót, a Közép-magyarországi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár megbízott igazgatóját, valamint Horváth Magdolna jogi főosztályvezetőt - közölte a MOK.hu.