Igazolták, hogy tüdőrákosként is érdemes leszokni a cigiről

Vágólapra másolva!
Egy új brit kutatás szerint a korai fázisban tüdőrákkal diagnosztizált betegek közül azok, akik leszoknak a dohányzásról, megkétszerezik az ötéves túlélésük esélyét.
Vágólapra másolva!

Ez az első olyan összefoglaló vizsgálat, amely azzal foglalkozik, hogy milyen hatásai vannak a leszokásnak illetve a dohányzás folytatásának a korai stádiumban diagnosztizált tüdőrákosoknál.

Az Egyesült Királyságban a tüdőrák gyakorisága második helyen áll az emlőrák mögött, és évente körülbelül 39000 új esetet diagnosztizálnak. A tüdőrák kialakulásának esélye húszszoros az egész életükben dohányzóknál a nem dohányzókhoz képest. Eddig azonban az nem volt ismert, hogy jár-e bármilyen haszonnal a diagnózis felállítása utáni leszokás.

Ezért a Birmingham Egyetem kutatói 10 olyan vizsgálat eredményét elemezték, amelyek a diagnózis utáni leszokás hatásával foglalkozott.

Azt találták, hogy azoknak a betegeknek, akik a diagnózis után is dohányoztak, lényegesen magasabb kockázatuk volt a halál és a daganat visszatérését illetően, mint azoknak, akik leszoktak. További elemzés szerint az ötéves túlélési arány 63-70% volt a tovább nem dohányzóknál, és 29-33% a dohányzóknál.

A szerkesztői kommentár szerint ez a vizsgálat is rámutat annak fontosságára, hogy soha nem késő leszokni a dohányzásról, még tüdőrák esetén sem.

A tanulmány a British Medical Journal szaklapban jelent meg.