Gyakoribb az infarktus földrengést követő években

Vágólapra másolva!
A jelentősebb földmozgásokat követően akár még három esztendőn át több halálos szívrohamra is számítani lehet.
Vágólapra másolva!

Japán szakemberek már évtizedekkel ezelőtt, főleg az Egyesült Államokban észlelt földmozgásokat követően leírták, hogy azok között, akik túlélték házuk összeomlását, esetleg családtagjait is elvesztették a katasztrófában, igen sok lelki zavar, idegrendszeri károsodás jelent meg. A súlyos pszichés változások bekövetkezése a váratlan életveszély és a pusztulás nyomán érthető volt. A drámai tapasztalatokat japán kutatók a Heart legújabb számában közölték.


Kazutoshi Nakamura és munkacsoportja most a hat éve Japán Niigata prefektúrájában történt földrengés által kiváltott stressz szívkárosító hatására hívta fel a figyelmet. A katasztrófa a tömegkommunikációt, az úthálózatot is hosszú időre tönkretette. A kis hegyi falvakban élők közül 9000 ember egy éven keresztül ideiglenes lakásba kényszerült, sőt a helyi hatóságok késlekedése miatt ötezren két évig tengődtek ilyen körülmények között.


A japán kutatók összegyűjtötték a földrengés sújtotta terület halálozási adatait az esemény utáni három évben, és a szívroham okozta halálesetek számát összevetették a földrengés előtti öt esztendő feljegyzéseivel.


A statisztika azt bizonyította, hogy az előző öt évhez képest, a földrengést követő három esztendőben a szívinfarktus okozta halálozás 14 százalékkal növekedett. Szívroham miatt főleg a nők haltak meg többen a földrengés utáni időszakban.


A japán tanulmánnyal kapcsolatban írt cikkében a neves angol szívgyógyász, Andrew Steptoe hangsúlyozta, hogy az eredeti dolgozatban nem szerepelnek adatok az ottani lakosság kockázati tényezőire vonatkozólag, például arra, hogy a korábbi években, illetve a földmozgás után hányan dohányoztak. A professzor szerint a kutatás mindazonáltal aláhúzza, hogy a "természeti katasztrófák nem csak baleseteket vagy lelki károsodásokat okoznak, hanem szívünkre is hatnak, és az orvosoknak, az egészségügyi szervezőknek pedig a szívrohamok gyakoriságának növekedésére is figyelni kell minden ilyen esetben".