Élmezőnyben vagyunk tüdőrákos elhalálozás terén Európában

Vágólapra másolva!
A férfiak tüdőrák okozta halálozása 17 százalékkal csökkent egy évtized alatt az Európai Unió országaiban, viszont ugyanebben az időszakban 27 százalékkal több nő halt meg ebben a szörnyű betegségben.
Vágólapra másolva!

Az Annals of Oncology (Onkológiai Évkönyv) folyóiratban megjelent adatok szerint az egyes országok erre vonatkozó statisztikái erősen különböznek, Magyarország a mezőny hátsó részéhez tartozik.

Amikor Franz H. Müller német orvos 1939-ben egy helyi szakfolyóiratban arról írt, hogy a tüdőrák gyakrabban fordul elő a cigarettázó, mint a nem dohányzó emberek esetében, jószerével senki sem figyelt rá. Később azért sem hittek neki, mert azt gondolták, hogy csak a Führer szenvedélyes cigaretta-ellenességét akarja támogatni. (Adolf Hitler ifjúkorában napi 30-40 cigarettát szívott el, de hamar leszokott róla, mert pénzpocsékolásnak tartotta. Ettől kezdve dühödten ellenezte a dohányzást, és ahol lehetett, tiltotta.)

A cigarettafüst tüdőrákot okozó hatására 1950-1960 között felfigyelő amerikai orvosok, akik gyakorlatilag semmiféle nem angol nyelven írt dolgozatot nem olvastak, mély meggyőződéssel vallották, hogy a tudományos felfedezés az ő dicsőségük.

A férfiak, illetve nők tüdőrák eredetű halálozásának alakulása szomorú módon tükrözi a cigarettázás szokásának változását az EU országaiban. Az évezred elején a nők halálozása a legalacsonyabb szintű Spanyolországban, Görögországban és Portugáliában, a legmagasabb Dániában, Magyarországon és Skóciában. A férfiakra vonatkozó adatok: a tüdőrák Svédországban, Finnországban és Svájcban a legkevesebbszer, Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban viszont a legtöbbször fordul elő.

A nyelőcső rosszindulatú daganata a cigarettázás és az alkoholfogyasztás mérséklődésének hatására Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban sokkal kevesebb halálesetet okozott, mint korábban. Az ilyen eredetű halálozás ugyanakkor a legtöbb nyugat-európai és kelet-európai országban gyakoribbá vált.

Összességében 1990-2004 között az EU területén a rosszindulatú daganatok okozta halálesetek száma folyamatosan csökken, például az emlőrák halálozás minden korosztályban 13 százalékkal lett alacsonyabb.