Egyre több férfi használja párja kozmetikumait

Vágólapra másolva!
Minden tízedik brit férfi titokban használja élete párjának szépészeti eszközeit, kozmetikumait az előnyösebb megjelenés érdekében, s számuk egyre nő - derült ki egy a közelmúltban végzett felmérés során.
Vágólapra másolva!

Az egyik brit biztosítótársaság megbízásából a szigetországban kétezer férfit faggattak ki szépészeti szokásairól, a felmérés eredményeit a The Daily Telegraph közli.

Mint kiderült, a megkérdezettek harmada háromnál több kozmetikai terméket és eszközt használ. A férfiak leggyakrabban partnerük piperetáskájából a csipeszt emelik el, amelyet az urak 39 százaléka használ rendszeresen. Alig valamivel marad el népszerűségben a hidratálókrém, amelyet 37 százalékban alkalmaznak.

A feleség, barátnő hajszárítóját a férfiak 36 százaléka használja, a körömreszelőt 29 százalékuk, a hajformázókat pedig 22 százalékuk. Ugyancsak a megkérdezettek 22 százaléka használja a szájfényt, a válaszadók 15 százaléka alkalmazta a bőrradírt, az urak 10 százaléka alapozóval igyekezett javítani a megjelenésén, 8 százalékuk pedig a szőrtelenítőkrémet csente el élete párjától. Az urak nem idegenkednek a hajvasalástól, a barnítókrémek és a körömlakk használatától sem.