Génektől függ, hogy hatásos-e mellráknál a kemoterápia

Vágólapra másolva!
Két génben lévő eltérés csökkentheti a mellrák esetében gyakran használt kemoterápia hatásosságát - közölték amerikai kutatók a Nature Medicine című szaklap vasárnap megjelent számában.
Vágólapra másolva!

A megállapítás segítheti a személyre szabott kezelések kidolgozását. Andrea Richardson, a bostoni Dana-Farber Cancer Institute munkatársa, a tanulmány szerzője elmondta, hogy a 8-as kromoszómán egymáshoz közel lévő két gén változatai esetében az emlőtumor ellenáll a szokásos antraciklines terápiának.

Amennyiben egy páciensnél megtalálják a két géneltérést, érdemes más kezelést alkalmazni az antraciklin hatóanyaggal végzett kemoterápia helyett. Richardson szerint lehetséges egy olyan genetikai teszt kifejlesztése, amellyel jobban személyre szabhatják, az egyedi tumorhoz igazíthatják a kemoterápiát.

Az orvosok már ma is vizsgálódhatnak olyan gének után, amelyek azt valószínűsítik, hogy egy adott emlőtumor érzékeny-e az ösztrogén hormonra, érdemes-e hormont blokkoló hatóanyagokat, például tamoxifent alkalmazni kezelésére.

Richardson elmondta, hogy eddig nem állt rendelkezésre olyan teszt, amely segített volna az orvosoknak megtalálni a leghatékonyabb kemoterápiás szert emlőműtét utáni pácienseik számára. "Emlőráknál a legtöbb páciens két vagy három típusú kemoterápiát kap, és mindannyian alapvetően ugyanazt a dolgot. Ezek a szerek toxikusak. Nagyszerű lenne, ha nem adnánk valamit, amely mérgezhet, ám nem hat" - tette hozzá.

A tanulmányhoz a kutatók 85 pácienstől származó tumorminta DNS-ét elemezték. A mintákat a kemoterápia megkezdése előtt vették. A későbbiekben gyógyszerellenállónak bizonyult tumorok DNS-ében a csoport a 8-as kromoszómán talált egy olyan régiót, ahol sok többlet, extra DNS-darabka helyezkedett el. Amikor az ebben a régióban lévő LAPTM4B és YWHAZ jelű gének túlműködtek, a daganat ellenállt az antraciklin hatóanyagnak. Ezt a laboratóriumi sejttenyészet is igazolta a páciensek kemoterápiás kezelésén kívül.