Új gyógyszert tesztelnek hepatitisz-C ellen

Vágólapra másolva!
Egy hepatitisz-C elleni kísérleti kezeléssel csimpánzok vérében sikerült meggátolni a vírus szaporodását, ami reményt arra, hogy emberek esetében is kezelni lehetne a krónikus fertőzéseket. Az erről szóló tanulmány a Science Express folyóirat tegnapi számában jelent meg. 
Vágólapra másolva!

Az új készítmény gátolja a hepatitisz-C vírus szaporodását segítő egyik molekulát - számoltak be a Southwest Foundation for Biomedical Research (SFBR) kutatói. A gyógyszer alkalmazása után több hónapig tartott a hatás. A kísérlet már a humán klinikai szakaszban van, most folynak az 1. fázisú klinikai kísérletek az egészséges önkénteseken. Ez az első ilyen típusú készítmény, melyet embereken tesztelnek.

Az SPC3649 munkanevet viselő gyógyszert a dán Santaris Pharma A/S biogyógyszergyár fejlesztette ki. A készítmény a Santaris jogvédett "lezárt nukleinsav" nevű jogvédett nukleinsavát használja fel, mely csapdába ejti a hepatitisz C (HCV) vírus szaporodásához szükséges mikroRNS-122 molekulát.

"A Santaris Pharma dán bigyógyszergyártó céggel folytatott együttműködésünk kiemelkedően jól működött a HCV-fertőzések kezelésében csimpánzok esetében" - nyilatkozta a Robert Lanford, az SFBR kutatója, a tanulmány vezető szerzője. A tanulmányból az is kiderült, hogy a technológia más betegségek, például a HIV, a rák és a gyulladásos megbetegedések kezelésében is hasznossá válhat.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint világszerte 170 millióan fertőzöttek a hepatitisz C vírussal, amely vér útján terjed, és évek alatt májzsugorodás és májrák kialakulásához vezethet. Európában a becslések szerint négymillióan hordozzák a vírust, az Egyesült Államokban pedig 3-4 millió krónikus fertőzött él. Jelenleg az egyetlen, az USA Élelmiszer és Gyógyszerellenőrzési Hivatala által engedélyezett hepatitisz elleni kezelés az interferon és a ribavirin keveréke, amely sajnos igen toxikus, 48 hetes terápia keretében kell beadni, és csak a betegek kevesebb mint felénél válik be.

A kutatók szerint az SPC3649-et a jövőben egyes kezelésekben az interferon helyettesítésére használhatják, más esetekben pedig az interferonnal és a ribavirinnel kombinálva alkalmazhatják.

"Ezt az antivirális szert önmagában felhasználhatjuk a betegség előrehaladásának megállítására, és vannak arra utaló jelek, hogy az interferonra nem reagálók esetében is megoldást jelenthet" - mondta Lanford.