Terhesség alatt szoknak rá a bagóra a kambodzsai nők

Vágólapra másolva!
 A terhesség alatti bagórágás kambodzsai hagyománya veszélyezteti az anya és a baba egészségét is, a nők ráadásul gyakran nikotinfüggővé válnak - hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Vágólapra másolva!

Az eddigi legnagyobb, dohányhasználatra vonatkozó kambodzsai felmérés szerint a 48 év fölötti nők mintegy fele rendszeresen rág bagót, minden ötödik vidéki nő várandóssága idején vette fel ezt a szokást. A bagó ugyanis mérsékli a terhesség alatti reggeli émelygést.

A WHO közreműködésével folytatott kutatás szerint a bábák az ország legnagyobb bagófogyasztói, 68 százalékuk rágja. A hagyományos orvoslásban tevékenykedő nők fele szintén bagót rág. A bagórágás a nővé válás egyfajta rítusa.

A dohánylevélből és bételdióból készülő bagó rágása a nőknél növeli a szájrák kockázatát, újszülötteik pedig gyakrabban jönnek világra kis súllyal, csökkent tüdőfunkcióval, de a halvaszületés kockázata is nagyobb.