Ne adjuk a gyermeket fiúiskolába!

Vágólapra másolva!
A nem koedukált iskolában nevelkedett fiúk negyvenes éveikre nagyobb valószínűséggel lesznek elváltak illetve élnek külön partnerüktől, mint azok, akik a lányokkal közös iskolába jártak.
Vágólapra másolva!

A London Egyetem genderkutatói az 1958-as év egy adott hetén született 17 ezer embernél vizsgálták meg, hogy milyen hatással volt életük alakulására az, hogy koedukált vagy nem koedukált iskolába jártak-e.

A kutatás megerősítette azt a sejtést, hogy a nem koedukált iskolába nevelkedő férfiaknak a nőkkel való kapcsolatteremtés későbbi életük során nehezebben megy, mint a lányokkal közösen tanuló férfitársaiknak. A fiúközösségben felnőtt férfiak ráadásul negyvenes éveikre nagyobb arányban voltak elváltak, szenvedtek depressziótól, és nagyobb hányaduknál tartoztak az iskolás évek a kellemetlen emlékek közé.

Nem így a lányok. Az iskola alapján történt felosztásban a nők két csoportja között nem volt különbség a válási statisztikákat vagy a partnertől való különélés gyakoriságát tekintve.

A kutatás megcáfolta azt a sejtést, hogy az egynemű közösségben felnőttek között gyakoribb a homoszexuálisok illetve a leszbikusok aránya.

Érdekes eredménye továbbá a vizsgálatnak, hogy a nem koedukált iskolákban tanuló lányok nagyobb valószínűséggel mentek később matematikával vagy természettudományokkal foglalkozó pályára, míg a fiúk közül inkább a vegyes iskolában jártak választották a humán pályát.

A kutatás megcáfolta azt a közhiedelmet is, hogy a nem koedukált iskolában tanult fiúk háziasabbak lennének - eredményeik szerint a lányokkal együtt végzett férfiak legalább annyira szeretnek főzni, mosni és takarítani.