Magas vérnyomás esetén megéri elviselni a 24 órás mérést

Vágólapra másolva!
Gyakori helyzet, hogy a középkorú férfi értetlenkedve néz az orvosra a rutin szűrővizsgálaton: "magas vérnyomás? Eddig ez sosem merült fel, illetve talán 1-2 éve már megtörtént, de csak egyszer, azóta pedig mindig jók voltak az értékek. Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, mert a magas vérnyomás alattomos gyilkos lehet.
Vágólapra másolva!

Az átlagos vérnyomás az életkorral növekszik, ráadásul harmincas éveinktől életmódunk is sokat változik - többnyire nem a jó irányba - így negyvenes éveinkre könnyen kialakulhat a magasvérnyomás betegség. Alattomos állapot, sokszor semmiféle tünet nem jelzi, mégis igen káros a hatása: 140/90 Hgmm (higanymilliméter) felett bizonyítottan nagyobb kockázatuk van a szív-érrendszeri megbetegedéseknek.


Ha felmerül a gyanú, hogy valakinél magasvérnyomás betegség, vagyis hypertonia áll fenn, nem tanácsos egy-egy normálisnak mért vérnyomásértékkel megnyugtatnunk magunkat. Amennyiben rendszeres mérés mellett három különböző időpontban, ülő helyzetben 140/90 Hgmm-nél magasabb értéket mérünk - még ha időközben normális mutatókat is kaptunk - el kell fogadnunk a hypertonia tényét. A leggyorsabb eredményt hozó, pontosabb, több adattal szolgáló mérés a 24 órás vérnyomásmonitorozás, vagyis az ABPM (ambulatory blood pressure monitoring - ambuláns vérnyomásmérés).



A készülék egy szokványos mandzsettából és az adatrögzítő gépből áll, ez utóbbi derékövre vagy nyakba akasztható, így nem akadályoz a napi tevékenységben. A programozás szerint a gép nappal 20 percenként, éjjel fél óránként automatikusan mér és az adatokat regisztrálja. A 24 óra leteltével a rendelőben a gépből szoftver segítségével kinyerik az adatokat, amelyeket az orvos egyből grafikonon, különféle indexek és átlagok kiszámított értékeivel együtt lát.

Miben mérik?

A higanymilliméter (Hgmm, más néven torr) a nyomás egyik nem szabványosnak tekintett mértékegysége. Annak a légköri nyomásnak felel meg, ami 1 milliméter magas higanyoszlop nyomásával egyensúlyban van.

A SI rendszerben használt pascal mértékegységgel szemben az orvostudományban ez a mértékegység terjedt el a vér nyomásának mérésére, sokáig a vérnyomásmérőkben higanyoszlop segítségével határozták meg mértékét.

Amennyiben egy tipikus (munka)napot választunk a vizsgálatra, megismerhetjük a valós vérnyomásértékeinket különböző élethelyzetekben. Az éjszakai mérésnek kiemelt jelentősége van: egészséges esetben éjszaka 10-20 százalékkal alacsonyabb a vérnyomás. Az éjszakai csökkenés elmaradása előrehaladottabb betegséget jósol, de rámutathat a magasvérnyomás betegéség kiváltó okára is. Az egész napi vérnyomás grafikonja pedig kirajzolja a napi bioritmust: felismerhető esetleg a hajnali vérnyomáskiugrás - erre az időszakra jellemző például az infarktusok és agyvérzések halmozódása.


Ezeken túlmenően, ellenőrizhető a beállított gyógyszeres kezelés eredményessége, a gyógyszerhatások időtartama. A mérési szoftver kimutatja a nappali és éjszakai átlagokat, a maximális és minimális értékeket külön a szisztolés és diasztolés vérnyomásértékekre (vagyis az első számra és a "per" utáni számra is). Kiszámolja egyebek mellett például a hypertoniás időindexet: ez százalékban megmutatja, hogy a nap mekkora részében emelkedett a vérnyomás a normális fölé (vagyis: hány percen keresztül volt szív-károsítóan magas vérnyomásunk).