Emberi szövetet gyárt a 3D-nyomtató

Vágólapra másolva!
Kutatólaboratóriumoknak szánják azt az új fejlesztésű 3D-printert, amelynek segítségével igény szerinti emberi szövetet lehet létrehozni. A jövőben akár teljes szervek elkészítése is lehetővé válhat az eszköz alkalmazásával.
Vágólapra másolva!

Az Organovo és az Invetech nevű cégek által kifejlesztett eszköz segítségével a kutatók csaknem bármilyen minta szerint képesek lehetnek felépíteni egy adott sejttípusból álló szövetet. Keith Murphy, az Organovo ügyvezetője szerint a fő cél egy olyan eszköz létrehozása, amellyel a sebészek akár műtét közben legyárthatják a szükséges szöveteket, ehhez azonban először laboratóriumokban tesztelik a módszer hatékonyságát - értesült a Livescience.com

"A kutatók akár májsejteket rendezhetnek megfelelő alakzatba az eszköz segítségével, vagy olyan puha szövetet hozhatnak létre, amelyből egészséges fogak képződhetnek" - magyarázta Murphy. "

A 3D-nyomtatóhoz egy olyan különleges szoftvert fejlesztettek ki, amellyel a kutatók először felépíthetik a kívánt szövet modelljét, mielőtt a lézervezérlésű nyomtatófejek megkezdenék annak elkészítését.

"Néhány éve még a sci-fi világába tartozott az emberi szervek sejtenkénti felépítése" - mondta Fred Davis, az Invetech elnöke. "Ezzel a fejlesztéssel azonban alapvető változást hozhatunk a gyógyászatba: a regeneratív orvoslás ugyanis így az egész világon elterjedhet."

A mesterségesen növesztett szervek egyébként valóban a tudományos-fantasztikus irodalom kedvelt elemei: Philip K. Dick például már 1964-es Cantata című regényében megemlékezett róluk.