Bizalmatlanabbak, de sikeresebbek az elsőszülött gyerekek

Vágólapra másolva!
Francia kutatók szerint az elsőszülöttek gyakrabban lesznek sikeresek, azonban kevésbé együttműködőek és bizalmatlanabbak is, mint fiatalabb testvéreik.
Vágólapra másolva!

A montpellier-i Evolúciós Tudományok Intézetének tudósai arra jutottak, hogy az elsőszülöttek általában okosabbak és gyakrabban válnak vezetőkké, mint fiatalabb testvéreik, azonban ez cinikusabbá teszi őket és kevésbé bíznak meg másokban, emellett kevésbé hajlandóak az együttműködésre is.


A vizsgálatban 510 diák játszott egy együttműködést és bizalmat vizsgáló játékot, amely során egy adott mennyiségű pénz egy részét vagy egészét lehetett átadni a többieknek abban a tudatban, hogy a pénzt megháromszorozva kapják vissza. Azt azonban a pénzt kapó maga dönthette el, mennyi pénzt is ad vissza valójában. Minél többet adott oda valaki másoknak, annál jobban bízott a másikban és annál többet kapott vissza. Az elsőszülöttek átlagban 25 százalékkal kevesebbet adtak, vagyis a kutatók szerint 25 százalékkal bizalmatlanabbak voltak. A tanulmány a New Scientist folyóiratban olvasható.