A gyerek hasmenése nem csak futó kellemetlenség

Vágólapra másolva!
A hasmenés az egyik leggyakoribb tünet gyermekkorban, az öt éves kor alatti gyermekek évi 1-2 alkalommal szenvednek tőle. Szakértőnk az alábbiakban röviden összefoglalja, mi lehet a kellemetlen jelenség hátterében.
Vágólapra másolva!

Először is: mit nevezünk hasmenésnek? Azt a tünetegyüttest, amikor a széklet állaga megváltozik, laza, nyákos, vizes, esetleg véres lesz, és száma naponta legalább három, de akár húsz is lehet. Az ok sokféle lehet: a legtöbbször vírusfertőzés áll a háttérben, de állhat a háttérben többféle baktérium, egyéb kórokozó, de akár más eredete is lehet (pl. gyulladás, felszívódási zavar, stb.).

A hasmenést sokan inkább csak futó kellemetlenségnek tekintik, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ilyenkor a kis beteg sok folyadékot veszít, illetve kevésbé köztudott, hogy sok ásványi anyag, elektrolit is távozik a szervezetből. A legfontosabb, hogy a betegség ne vezessen kiszáradáshoz, aminek még nagyobb a veszélye, ha a hasmenést hányás és láz is kíséri. Az alapszabály tehát, hogy hasmenés esetén bőségesen itassuk gyermekünket!


A kiszáradás tünetei


A dehidrációt laikusok is könnyen azonosíthatják: súlycsökkenés, beesett szemek, kis gyermek esetén beesett kutacs, száraz nyelv, cserepes ajkak.

A kis csecsemő gyakran nyaldossa száját, a nagyobb gyermek folyadékot kíván. Amennyiben nem iszik (vagy kihányja a folyadékot), nagyon bágyadt, elesett, aluszékony, a vizelete kevesebb, ezek már a súlyos kiszáradás jelei lehetnek, ilyenkor mindenképp forduljunk orvoshoz!

Sokszor azt is megkérdezik a szülők, mit adjanak ilyenkor a gyereknek. A cél, hogy visszapótoljuk az elveszített vizet és ásványi anyagokat. Ha csak vizet iszik a gyermek, a szervezet egyensúlya felborulhat, és akár még súlyosabb állapotba is kerülhet! Létezik olyan készítmény (a vénykötelesen kapható ORF-oldat), mely a megfelelő arányban tartalmazza az összes ásványi sót, iont, cukro. A szükséges mennyiség a gyermek testsúlyától függ, ezt a táblázatot a dobozon megtaláljuk. Megfelelően használva megközelíti az infúzió hatékonyságát, emiatt előszeretettel használják a fejlődő országokban a hasmenéstől szenvedő gyerekeknél.

Vannak más fajta italok is, úgynevezett rehidráló folyadékok, ezeket palackozva lehet vásárolni a gyógyszertárban. Ezek rizsnyákot és répalevet tartalmaznak, amit a megfelelő arányban dúsítanak az ásványi anyagokkal. Ez szintén nagyon hasznos, a nyák bevonja a gyulladt bélnyálkahártyát, ezzel is csökkentve a panaszokat. Ha ennivalót nem fogad el a beteg, akkor célszerű a folyadékpótlásra a fenti készítményeket használni. A leglényegesebb, hogy sokszor kínáljuk a gyermeket, ha kell, akár tíz percenként, súlyosabb esetben csak egy-egy kiskanállal!


Ha megjön az étvágya a gyermekünknek, mihamarabb térjünk vissza a normál étrendre. Ez azt jelenti, hogy az anyatejes és a tápszeres táplálást próbáljuk a betegség alatt folyamatosan fenntartani. Ha már mást is eszik, nem szükséges szigorú diétát tartani, természetesen a nagyon zsíros, fűszeres ételeket érdemes elkerülni (egyébként a kicsik ösztönösen elutasítják ezeket az ételeket). Előfordulhat, hogy hasmenéssel járó betegség kapcsán a tehéntej fogyasztása átmenetileg a tüneteket fokozza, ilyenkor néhány hétig érdemes kiiktatni az étrendből a tejet (természetesen az anyatej és a tápszer nem tartozik ide). A szakmai szempontból nem megalapozott kezelések (pl. kóla itatása, húslé, stb.) kerülendőek.

Dr. Karoliny Anna