6 tipp, hogy mire használhatod a fogkrémet fogmosáson kívül

Vágólapra másolva!
Felfrissíti a leheletet, tisztítja a fogakat és a gyártók szerint akár kisebb csodákra is képesek a fogkrémek, azonban fürdőszobán kívül is érdemes bevetni őket, ugyanis enyhíthetik a bőrirritációt, leszárítják a pattanásokat és szagtalanítják a cumisüvegeket is.
Vágólapra másolva!

1. Enyhíti a bőrirritációt

A rovarcsípések okozta égő viszkető érzést könnyen csillapíthatod, ha a felületre vékony rétegben fogkrémet a kensz. A hűsítő mentol csillapítja a viszketést, és lehúzza az esetleges duzzanatokat.


2. Megnyugtatja az égett bőrt

A kisebb nyílt sebbel nem járó égési sérüléseket érdemes vékony rétegben bekenni fogkrémmel, ugyanis lehűti a sérült bőrfelületet. Arra viszont figyelni kell, hogy vérző, nedvedző, nyílt sebre nem szabad alkalmazni.



3. Leszárítja a pattanásokat


Nem kell kétségbeesni egy pattanás láttán, lefekvés előtt vékony rétegben kenj rá fogkrémet és reggelre, egy kis szerencsével sokat javulhat a nemkívánatos dudor állapota. A legfontosabb, hogy indulás előtt ne felejtsd el lemosni.



4. Visszaadja a körmök természetes fényét


Az elszíneződött megfakult körmöknek jót tesz egy kevés fogkrém és egy puha rongy vagy fogkefe, ezek segítségével könnyel rendbe lehet hozni a megfakult körmöket. Elvégre is, ami fogaknak jó, az a körmöknek sem árthat.



5. Tartósítja a frizurát


A hajzselék és a fogkrémek hasonló, vízben oldódó polimereket tartalmaznak. Ezért ugyan bizarr ötletnek tűnik, de ha nincs kéznél hajzselé, akkor zselé állagú fogkrém is megfelel a célnak.



6. Szagtalanítja a cumisüvegeket


A különböző gyógyteáktól és tejtermékektől a cumisüvegeknek sajátos savanyú illatuk lehet, az elsőre kimoshatatlannak tűnő szagtól egy fogkrémes mosással könnyel meg lehet szabadulni. Arra kell csak figyelni, hogy a szagtalanítás után mindig alaposan át kell öblíteni a cumisüveget.