Vágólapra másolva!
Egy svájci orvoscsoport évente körülbelül száz olyan boncolást végez, amelynek során nem nyitja fel a holttestet, hanem háromdimenziós optikai szkennerrel állapítja meg a halál okát.
Vágólapra másolva!

Az eljárást virtopsziának, azaz virtuális autopsziának (boncolásnak) nevezték el. Michael Thali, a Berni Egyetem professzora kollégáival fejlesztette ki a rendszert, amelyet 2006 óta alkalmaznak a svájci fővárosban a váratlan vagy nem természetes okokból bekövetkezett elhalálozási esetek okának kiderítésére. A módszer az esetek 80 százalékában bizonyult hatékonynak.


"A test felnyitása nélkül az esetek 60-80 százalékában meg tudjuk állapítani a sérüléseket és a halál okait" - magyarázta Michael Thali.

A virtuális autopszia körülbelül félórát vesz igénybe. Az elhunytat a vizsgálóasztalra helyezik, ahol a robotkar által mozgatott szkenner, amely nem nagyobb egy cipődoboznál, "letapogatja" a test konturjait. Az eredményeket számítógép értékeli ki.


A virtuális boncolás előnyeit sorolva a professzor rámutatott, hogy az eredményeket a számítógép szolgáltatja, így a digitalizált adatokat a világhálón keresztül el lehet juttatni a vizsgálatot kérő intézményeknek, szakembereknek.


"Jelenleg Bern az egyetlen hely a világon, ahol a felület szkenneres letapogatását komputeres tomográfiával, mágneses rezonancia vizsgálattal, valamint post mortem (halál utáni) érfestéssel (angiográfiával) és biopsziával (szövetmintavétellel) ötvözzük" - hangsúlyozta Thali.

A rendszer kiépítésének költségei meghaladták a kétmillió svájci frankot (354 millió forintot).

A rétegfelvételeket készítő komputeres tomográf (CT) kimutatja a csontváz sérüléseit és az agykárosodást, a mágneses rezonancia vizsgálat viszont a lágyszövetekről szolgáltat árnyaltabb képeket. Az angiográfia révén a tudósok az erek belsejébe "leshetnek" be.

"A rendszer nagy előnye, hogy nem kell a testen vágásokat ejteni, roncsolni azt, hanem háromdimenziós felvételek alapján kórismézünk" - mutatott rá a professzor, hozzátéve, hogy a rendszert már alkalmazza az amerikai hadsereg is.

Kezdetben a módszer iránt kevés érdeklődés mutatkozott, ám jelenleg a berni orvoscsoporthoz még Ausztráliából és a skandináv országokból is érkezik megkeresés. A rendszer minden előnye mellett a virtopszia azonban aligha szoríthatja ki a "hagyományos" boncolást, ugyanis amíg közlekedési balesetben elhunytaknál működik az eljárás, addig az új influenza áldozatinál nem.