Készülj az influenzára csókkal és kávéval!

Vágólapra másolva!
Ha már minden népi praktikát kipróbáltál, és az összes létező vitamint beszedted, de még mindig félsz az influenzától, próbálkozz a következő praktikákkal. A csókolózás és kávé ugyanis nemcsak kellemes, de a kutatók szerint az immunrendszerre is hatással van.
Vágólapra másolva!

1. Csókolózz!

Csókolózás közben a szájban található baktériumoknak szabad az átjárás, ezzel pedig erősödik a szervezet védekezőképessége, ugyanis egyre több kórokozóval szemben lesz ellenálló. Ez persze nem azt jelenti, hogy az egészséged érdekében minél gyakrabban csókolózz akár idegenekkel is. De immunrendszeredet megtámogathatod szeretkezéssel is, ugyanis kutatások kimutatták, hogy a rendszeres, legalább heti egyszeri szex fokozza az immunglobulin A (IgA) termelését, ami elsősorban az immunrendszer erősítésében játszik szerepet.

2. Hallgass zenét!

Kutatások kimutatták, hogy bizonyos típusú (IgA) fehérjék, amelyek szerepet játszanak az immunrendszer erősítésében, nagyobb mennyiségben termelődnek néhány zenei stílus hallgatása közben. Aki nem akar beteg lenni, az hallgasson legalább naponta harminc percen keresztül dzsesszt, bluest vagy dallamos rockot.

3. Sétálj, ne fuss!

Egy kutatás kimutatta, hogy a heti négyszeri 45 perces lendületes séta erősíti az immunrendszert, és a szervezet ellenállóbbá válik a kórokozókkal szemben. A futás szintén jó hatással van az egészségre, de csak akkor, ha kellően edzett a szervezet, kocafutók télen még enyhe idő esetén se fussanak, ugyanis könnyen lehet nátha a vége.

4. Tanulj meg orrot fújni!

Hiába a késztetés, hogy a bedugult orrodat egy erőteljes fújással szabadítsd meg a felesleges tartalomtól, jobban jársz, ha csak finoman, apró fújásokkal próbálkozol, sőt, az apró ütögetések is jót tesznek. Ha hirtelen nagy erővel fújod ki az orrodat, akkor könnyen visszafertőzheted magad, ráadásul az orrnyálkahártyádat sem kíméled.

Forrás: iStockphoto
Forrás: iStockphoto

5. Szaunázz!

Megelőzés, de akár gyógymódként is beválhat a szauna, ugyanis a 80 fokban való izzadás segít kiüríteni a méreganyagokat a szervezetből, ráadásul a rendszeres szaunázás a szívet is erősíti.

6. Párologtass!

A száraz meleg levegő melegágya a náthát és influenzát okozó vírusoknak, és a száraz levegő tönkreteszi a nyálhártyád is, ezért a megfázásos időszakban mindenképpen szerezz be egy párásítót, főleg akkor, ha központi fűtéses lakásban laksz.

7. Igyál forró kávét vagy teát!

A forró folyadék, beleértve a kávét is, elpusztítja a szádban lévő káros baktériumok nagy részét, de lenyelve a gyomorban is hasonló hatást fejt ki. Aki nem iszik kávét vagy teát, az próbálkozhat forró húslevessel is, de ugyanolyan hatásos lehet, ha hetente többször forró sós vízzel gargalizál. Az orrnak szintén nem árt heti egyszeri sóoldatos átmosás.