Hamarosan itt a mellékhatások nélküli szintetikus alkohol

Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában már készül az alkohol kedélyfokozó hatásaival rendelkező, de a másnaposságtól és a májkárosodástól megkímélő szintetikus nedű. 
Vágólapra másolva!

A felfedezés mögött az ellentmondásos véleményeiről híres professzor, David Nutt áll. "Egyfajta szintetikus alkoholon dolgozom. Inkább tenném örömtelivé a részegséget, mint hogy teljesen megszüntessük" - nyilatkozta a kutató a brit médiának. "Már elkezdődött az anyag önkénteseken való kipróbálása. A kormány támogatásával a szintetikus alkohol 3-5 éven belül kereskedelmi forgalomba kerülhetne" - tette hozzá.

Nutt, aki a Droghasználók Tanácsadói Testületének szóvivője, és e minőségében korábban úgy nyilatkozott, hogy az ecstasy biztonságosabb, mint az alkohol, úgy véli, hogy a szintetikus alkohol mérsékelheti az alkohol okozta halálesetek számát.

"A hatás óriási lenne, ugyanis az alkoholisták gyógyítása Nagy-Britanniában igen drága. Az alkoholmérgezés kezelése során meg kell várni, amíg kitisztul a szervezet. Az újfajta szintetikus alkohollal csökkenthető lenne a májzsugor, a gyomorrák, a szívproblémák és a mérgezés gyakorisága is" - magyarázta Nutt.

Kísérleteik során Nutt és munkatársai önként jelentkezőknek egy, a diazepamhoz hasonló nyugtatószert adtak, mely a részegséghez hasonló érzetet kelt. Azonban Nutt saját bevallása szerint is még hosszú út vár rájuk. "Egyelőre alacsony az érdeklődés, talán azért, mert az emberek szemében ez az ötlet radikálisnak tűnhet. Másodsorban a vegyület osztályozása bajos lehet: elképzelhető, hogy a drogok közé sorolnák be, ami büntetőjogi felelősséget von maga után. Pontosan emiatt van szükségünk a kormány támogatására."

"Soha nem fogjuk tudni rávenni az embereket, hogy hagyják abba az ivást. De legyen meg a lehetőségük, hogy mindezt az alkohol káros hatásai nélkül is megtehessék. Talán 25 év múlva ihatunk már magas minőségű, biztonságos alkoholt, és az emberek majd a szintetikus itallal mondanak tósztot" - vizionálta Nutt.