A házi kedvencekre is átterjedhet a H1N1

Vágólapra másolva!
Egy iowai házi macska sertésinfluenza tesztje pozitív lett - jelentették a helyi állatorvostudományi egyetem munkatársai. Ez a világon az első eset, hogy az új vírustörzs átterjedt a macskafélék családjára.
Vágólapra másolva!

A 13 éves kasztrált kandúr nyilvánvalóan gazdáitól kapta el a vírust, mivel a háromtagú család két tagja korábban eátesett a fertőzésen.
Miután az orvosok kizárták a cicánál légzőszervi megbetegedések leggyakoribb okait, megvizsgálták a tulajdonosok kórtörténetét, így merült fel, a sertésinfluenza gyanúja. Az öt napig tartó vizsgálat igazolta a feltevést, de a házi kedvenc a folyadékpótlás és antibiotikumos kezelést követően már lábadozik.

Macskákat egyébként már diagnosztizáltak H5N1 vírussal, más néven madárinfluenzával, amely baromfikról terjed át az emberre. Ez volt azonban az első eset, hogy macska sertésinfluenzával fertőződött, ami komoly következményekkel járhat a rettegett világjárvánnyal kapcsolatban. A szakemberek egyelőre nem tudják, mekkora az esélye annak, hogy egy macska fertőzöttsége veszélyes az meberre is. A betegség előfordulási gyakoriságát sem ismerjük a macskapopulációban, ám az állatorvos szerint valószínűleg egyre több macskában fogják kimutatni a vírust.

A macska tulajdonosa, az iowai állatorvostudományi egyetem egyik alkalmazottja nem kívánta felfedni személyazonosságát, és házi kedvence nevét sem árulta el. "Azok a házi cicák vannak veszélyben, akik közeli kapcsolatban élnek olyan emberekkel, akik betegek" - állítja David Schmitt állatorvos. "Érdemes odafigyelni egészségi állapotukra, és arra, nem mutatják-e a betegség tüneteit."