Alkohollal csökkenthető a szívbetegség kockázata férfiaknál

Vágólapra másolva!
Harmadával csökken a koszorúér-betegség kialakulásának esélye azoknál a férfiaknál, akik minden nap isznak alkoholt. A kutatási eredmények azonban rámutatnak, hogy a gyakori iszogatás egyéb módon károsítja a szervezetet, s jelentősen megrövidítheti a várható élettartamot.
Vágólapra másolva!

Az európai tanulmány egy évtizeden át követte több mint 41 000 26-69 év közötti nő és férfi egészségi állapotát. A résztvevőket rendszeresen vizsgálták és rögzítették az így kapott adatokat. A kutatás tíz éve alatt 609 résztvevőnek - 481 férfinek és 128 nőnek - volt szívrohama, vagy egyéb koszorúér-panasza.


Az összehasonlító adatokból kiderült, hogy azoknál a férfiaknál, akik mérsékelt, nagy, vagy nagyon nagy mennyiségben fogyasztottak alkoholt, kisebb eséllyel alakult ki szívbetegség, mint az absztinenseknél.


A vizsgálat azon résztvevőinél, akik korábban ittak, 10 százalékkal kevesebb volt az esély a szívrohamra. Akik naponta kis mennyiségű alkoholt fogyasztottak (napi 0,5 gramm, vagy kevesebb) 35 százalékkal, a mérsékelt ivóknál (napi 5-30 gramm) 54 százalékkal, a jelentős mennyiséget fogyasztók (napi több mint 90 gramm) pedig 50 százalékkal volt kisebb a szívpanaszok kialakulásának kockázata.


Összehasonlításként, 3 deciliter sörben körülbelül 4,9 százalék alkohol található, ami körülbelül 11 grammnak felel meg, míg 2 deci, 12 százalékos bor pedig 17,06 grammnak.


A kutatásból kiderült, hogy a hölgyekre ezen a téren szintén jótékony hatással volt az alkoholfogyasztás, azonban a hatás nem volt ennyire szembeötlő, valószínűleg a szívproblémák ritkább előfordulása miatt.


Az európai tanulmány - amely a Brit Orvosi Szövetség (BMA) Heart című szaklapjában jelent meg - külön kitér Spanyolország helyzetére, amely a világ harmadik bor-, és sörgyártó országa, valamint hatodik az egy főre eső alkoholfogyasztás terén. Emellett pedig a szív-, és érrendszeri betegségek előfordulása is a legritkábbak között van.


A kutatók igyekeztek hangsúlyozni, hogy ez nem jelenti azt, hogy a mértéktelen ivászat valójában az egészség kulcsa lenne, ugyanis a jelentős mennyiségű alkoholfogyasztás rövidebb élettartamot eredményez, és egyéb egészségi problémákat is előidézhet.


Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint a Föld 6,7 milliárd lakójából több mint 76 millióan szenvednek valamilyen betegségben az alkoholfogyasztás miatt.