A tíz leggyűlöltebb étel

Vágólapra másolva!
"Nem eszem meg a tojást!", "A májat utálom!" - gyakran hangzanak el ezek a mondatok gyermekek szájából, de az igazság az, hogy a felnőttek sem jobbak náluk: mindannyiunk szerepelnek a listáján ételek, amiktől irtózunk. Ráadásul e gyűlölt ételek sokszor igen egészségesek... Íme a tízes lista a leginkább közutálatnak örvendő, de roppant egészséges ételekről, hátha sikerül megváltoztatnod a véleményed. 
Vágólapra másolva!

1. Kelbimbó


Alighanem a kelbimbót gyűlölik a legtöbben miközben lehet, hogy soha nem is kóstolták. A gyerekek álalában esélyt sem adnak ennek a zöldségnek. A kesernyés íz, szokatlan illat és furcsa állag lehet az, ami sokakat elijeszt. Pedig a kelbimbó gazdag élelmi rostokban és fehérjében, illetve C-vitamin valamint indoltartalma is jelentős (ez utóbbi antioxidáns). Ha hajlandó vagy még egy próbát tenni vele, először friss kelbimbót vásárolj, majd rövid párolás után kettévágva, olívaolajjal, sóval-borssal és fokhagymával ízesíts. Adhatsz hozzá sajtot és szalonnát is - persze csak módjával.



2. Brokkoli


A többi sötétzöld színű zöldséghez hasonlóan a brokkoli igen gazdag K-vitaminban. Noha a gyermekek bizalmatlanul tekintenek falomb formájú koronájára, némi álcázással a brokkoli könnyen kedvelt csemegéjükké válhat. A K mellett C és A vitamint is tartalmaz, élelmi rostokban valamint antioxidánsokban is gazdag. Férfiak számára különösen előnyös hatású, mert csökkenti a prosztatarák kialakulásának valószínűségét. Megfelelő dresszinggel, például zsemlemorzsába forgatva, egy kis tejföllel pedig tényleg finom.



3. Halak


Ha (tengeri) halételekről van szó, a gyerekek általános reakciója: büdös, tele vannak szálkával és az állaga is borzasztó (gyerek nyelven trutymós). A halat azonban aokan felnőttként is elutasítják - noha ideális a fehérje-összetétele és sok telítetlen zsírsavat (omega 3 és 6) is tartalmaz. Ez utóbbiak kedvező hatásúak a szívműködésre, de újabb kutatások szerint az agyi funkciókra, asztmára és depresszióra is. Ha meg akarod kedvelni a halhúst, az a jó hírünk, hogy léteznek kevésbé pocsolyaízű fajták, ilyen például a tonhal vagy az óriás laposhal. Kezdők figyelmébe ajánljuk a kagylót is, mondjuk saláta-feltétként.



4. Karalábé


A szaga valóban rettenetesen kellemetlen... Mellette szól viszont, hogy gazdag C-vitaminban, rostokban, folsavban , mangánban, pantoténsavban, tiaminban, káliumban, niacinban és magnéziumban. És ha ez nem elég, csak harmadannyi kalóriát tartalmaz, mint a burgonya. Nem semmi, ugye? A legjobb nyersen elrágcsálni, de párolva is sok fontos tápanyagot megőriz.

Forrás: iStockphoto



5. Cékla


A legtöbben nagy ívben elkerülik, amikor a salátabárból válogatnak, de nem tudják mit veszítenek. A cékla gazdag szénhidrátokban, kalciumban, vasban, A és C-vitaminban. Több tanulmány igazolta, hogy csökkenti a vastagbélrák kialakulásának esélyét. A céklasaláta magában is finom csemege, de kezdheted a szoktatást apránként is: keverj keveset belőle más salátaféleségekbe.



6. Máj


Bár a májevés szokása évezredekre nyúlik vissza - már őskori hordák is fogyasztották - valahogy még mindig nem túl közkedvelt étel. Fedezd fel magadban az ősembert, nem fogsz rosszul járni - a máj tele van A-vitaminnal és persze fehérjékkel, illetve vassal valamint B vitaminokkal, ezért enyhe vérszegénység esetén különösen ajánlott.



7. Spenót


A spenótot még Popeye is szereti... te miért nem? A friss spenótlevél gazdag a és C-vitaminban, rostban, folsavban és antioxidánsokban, amelyek segíthetnek megelőzni a daganatos betegségeket. A joker azonban a lutein, ami egyesek szerint szemvédő hatású anyag, és csak kevés zöldségben található meg. A spenótból önmagában is kiváló étel készíthető, de jól kombinálható más ételekkel, pl. omlettel, pulykával, sőt, akár egy kis köretnek is kiváló olvasztott vajban megforgatva



8. Avokádó


Avokádó nélkül nincs mexikói konyha! Ez a gyümölcs tele van K, C, B6- vitaminnal, folsavval, élelmi rosttal, káliummal. Ezen felül nagy mennyiségben találhatók benne telítetlen zsírsavak, melyek szívvédő hatásúak. Az avokádót fűszeres krém formájában kóstold meg először, ha így sem ízlik, akkor alighanem nincs remény.

9. Túró


A tejtermékek minden előnyét mutatja, sok benne a kalcium és a jól hasznosítható zsír (amiből persze nem kell sok). A túrót megpróbálhatod édesítve vagy sózva megkedvelni, de legalább is hazafias érzelmektől hajtva kezeld a témát, a Túró Rudi szinte már hungarikum!



10. Padlizsán


Ha a padlizsán szuperhős lenne, ő volna Batman: sötét, titokzatos és több szuperképességgel is rendelkezik: sok benne a niacin, folsav, és rost. Jól illik hozzá a parmezán, készíthető belőle muszaka vagy francia lecsó (ratatuille). Grillezve vagy kirántva is finom - a lényeg, hogy erős fűszerezést igényel.

Sóska vs spenót? Tudjon meg többet a témáról a LifeMagazinból!