A Buteyko módszerrel az asztmások letehetik a gyógyszereket

Vágólapra másolva!
Világszerte mindenhol egyre nagyobb gondot jelentenek az emelkedő egészségügyi kiadások, amelyek jó részét a különböző gyógyszerek teszik ki. Pedig gyakran a legegyszerűbb megoldások a legnagyszerűbbek is, az asztma tünetei például enyhíthetők, vagy akár meg is szüntethetők légző gyakorlatok segítségével. 
Vágólapra másolva!

Az asztma kezelésében alkalmazott gyógyszerek jó része (főleg a rohamok során inhalált szerek) nem a kiváltó okot kezeli, csupán a légutakat tágítja. Ez persze akár életmentő is lehet, de a beteg akár egész életét rettegésben töltheti, nem tudva, mikor jön a következő roham.



Tudatosan megélni a rohamot

Ha egy asztmát beteg megtanulja irányítani a lélegezését, ritkábbá, és enyhébb lefolyásúvá válhatnak a rohamai.Végül kevesebb gyógyszerre lesz szüksége, de előfordulhat, hogy végképp befejezheti a gyógyszerszedést.


Nemzetközi szakemberek egyre komolyabban foglalkoznak a kérdéssel, rutinszerűvé tehető-e az asztma tüneteinek enyhítésére alkalmazott légzéstechnika, amely jelentősen javíthatja az életminőséget és csökkentheti az egészségügy költségeit. Az Egyesült Államokban a technikát még nem vizsgálták (ezért rutinszerűen nem is alkalmazzák), a módszert az orosz orvosi egyetemeken már tanítják, de az ausztrál egészségbiztosítók például támogatják is.



Több, mint 50 év kellett a módszer elterjedéséhez

A módszer alapjait 1952-ben dolgozta ki Konsztantyin Buteyko orosz orvos. A légzéstechnika elsajátítása során a betegek megtanulnak felületesen lélegezni, ezáltal légutaik ellazulnak és megnyílnak. A Buteyko módszer lényege, hogy lassan, felületesen vegyük a levegőt az orrunkon keresztül, hogy megelőzzük a hiperventillációt. A betegek krónikus hiperventillálás megszüntetésével a módszer normalizálja a vér széndioxid-szintjét. A technika csökkenti az akut beavatkozás szükségességét is, ami által nagymértékben javul a betegek életminősége. A jó hír az, hogy a magyar betegek már itthon is kipróbálhatják a módszert a Buteyko légzéstanfolyamon.

A Buteyko módszer


Veszélyes szteroidok nélkül

Sokan úgy gondolnak az asztmára, mint kezelhető problémára: roham esetén a beteg inhalálja a gyógyszereit és kész is. Az asztmások azonban másképp élik meg betegségüket: sokakat komolyan akadályoz a munkában, a napi rutin elvégzésében, illetve alvási problémákat is okoz.


Mi szól a légzéstechnika mellett? Egyfelől megfelelően képzett terapeuta irányítása mellett végezve nincsenek káros mellékhatásai (szemben például az asztma kezelésében gyakran alkalmazott gyulladáscsökkentő szteroidoknak), másfelől mind a beteg, mind az egészségbiztosító sokat spórol rajta. Harmadsorban pedig: valóban működik.


Bár a módszerrel kezelt betegeknek sosem tanácsolják, hogy azonnal hagyják el gyógyszereiket, sokuk jelentősen tudja csökkenteni mind az inhalátorok, mind a szteroidok használatát - bizonyos esetekben a rengeteg mellékhatással járó hosszú távú szteroidkezelést akár teljesen mellőzni is lehet.



Kálmán története


Az 58 éves hegedűkészítő mester 48 éve szenved asztmájától. Hosszú éveken keresztül szteroidokat és hörgőtágítókat kapott betegségére. Tíz évvel ezelőtt vette észre, hogy látása drámaian romlani kezdett: kiderült, hogy sárgafolt elfajulás alakult ki nála a szteroidok mellékhatásaként. A szemorvosok azt tanácsolták neki, hagyjon fel a szteroidokkal, ha nem akar megvakulni.

Kálmán letette a gyógyszereket - ezután persze igen gyakran kötött ki különböző kórházak sürgősségi osztályán szaporodó fulladásos rohamai miatt. Mivel semmi más nem használt, átmenetileg visszatért a szteroidokhoz, amíg az interneten rá nem bukkant a Buteyko légzésjavító módszerre. "Mire rátaláltam az interneten a videókra, már napi hússzor kellett inhalálnom. Most, három hónappal később elég napi egy inhaláció és nincs szükségem gyógyszerekre sem.



Kávézzon, ha asztmás?

Asztmás rohamot sok tényező provokálhat, például a testmozgás is. Az Indiana Egyetem kutatásai szerint azonban a koffein enyhítheti az ilyen módon kiváltott asztmatikus rohamok tüneteit.

Egy nagy adag koffein (9 milligramm testsúly kilogrammonként) legalább olyan hatékony a fizikai terhelés által kiváltott asztmatikus rohamok tüneteinek csökkentésében, mint az albuterol inhalátorok. A vizsgálat során 10 asztmás betegen elemezték a koffein hatásait. Az önkénteseknek egy futópadon kellett gyakorlatokat végezniük, miközben folyamatosan figyelemmel kísérték a légzési funkcióikat. Az eredmények szerint a testsúly kilogrammonként 3-9 milligramm koffein napi fogyasztása sikeresen enyhítheti a fizikai terhelés által kiváltott asztma tüneteit, akár az albuterol inhalátor helyett is. (Egy csésze kávéban az elkészítési módjától függően 50-180 milligramm koffein található).