Felháborodtak a homeopátiás szervezetek a WHO levelén

Vágólapra másolva!
Felzaklatta a világ homeopátiás szervezeteit, hogy a WHO egy angol és afrikai orvosokból álló civil szervezet kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a malária, a HIV-fertőzés vagy a gyerekkori hasmenés kezelésében nincs bizonyíték a homeopátiás szerek hatásásosságára vonatkozóan.
Vágólapra másolva!

Az angol székhelyű Sense About Science (Értelemmel a tudományról) elnevezésű, angol és afrikai orvosokból álló civil szervezet a nyár folyamán levélben kérte az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), hogy ítélje el a homeopátia alkalmazását a fejlődő országokban, főképp az influenzával, gyermekkori hasmenéssel, maláriával, TBC-vel és AIDS-el sújtott területeken. A WHO különböző részlegeinek vezetői levelükben azt válaszolták, hogy nincs bizonyítékuk a homeopátia hatásosságára az említett betegségekben.

A civil szervezet a WHO-tól kapott levelét eljuttatta a médiának, weboldalán pedig jelezte, hogy nem áll meg itt: a világ összes országának egészségügyi miniszterét meg fogják keresni, tudatják velük a WHO válaszát, és kikényszerítik, hogy országukban betiltsák a homeopátiát.

Tiltakoznak a homeopátiás szervezetek

A világ homeopátiás szervezetei egyöntetűen felháborodtak a támadásra. "Fontos hangsúlyozni: a WHO gyerekkori hasmenés, malária, TBC illetve a HIV-fertőzöttekért felelős részlegeinek vezetői nem azt mondták, hogy a homeopátiás szerek hatástalanok lennének, hanem hogy nincs bizonyítékuk a hatásosságot illetően - és ez óriási különbség" - mondja dr. Deák Valéria, homeopata, sportorvos, a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület és a Simile homeopátiás újság szerkesztőbizottságának tagja. "Ráadásul a WHO levele nem is hivatalos közleményben jelent meg."

Az ügy további érdekessége, hogy 2005-ben a világszervezet egy tanulmányában pozitívan nyilatkozott a homeopátiáról, eredményeit biztatónak nevezi. A módszert azonban rendszeresen érik támadások a hivatalos orvostársadalom részéről: ugyancsak 2005-ben a brit orvosi szaklapban, a Lancetben jelent meg tanulmány a homeopátia "hatástalanságáról", másnap pedig az angol napilapok már a gyógymód végnapjairól cikkeztek. Eközben sorra készülnek placebo kontrollált klinikai vizsgálatok is, amelyek különböző kórképekben igazolta a homeopátia hatékonyságát.

Komplementer gyógymód

A homeopátiás gyógyítás ma világszerte 15 országban hivatalosan elfogadott, a fejlett országokban jellemzően a nyugati orvoslás mellett komplementer gyógyító eljárás az akupunktúrával vagy a manuálterápiával egyetemben.

"Mi soha nem mondjuk, hogy dobd el a gyógyszered, ne vedd be többet a vérnyomáscsökkentőd, ne szedd a TBC-gyógyszered. De javasolhatunk mellé homeopátiás gyógyszert, hogy a beteg jobban bírja a stresszt, erősödjön az immunrendszere. Ha valakinek eltörik a keze, annak nyilván sebészre van szüksége, esetleg meg is kell operálni. A homeopátiás szere ilyen esetekben például lerövidítik a lábadozás idejét, felgyorsítják a vérömleny felszívódását valamint a szervezet regenerálódását. Ilyenkor tehát a homeopátia nem önmagában gyógyít, hanem kiegészítő gyógymódként vesz részt a folyamatban" - magyarázza dr. Deák Valéria.

A homeopátia a világban és nálunk

A nemzetközi homeopátiás szervezetek szerint ma világszerte körülbelül 300 millió ember gyógyul homeopátiával, és a betegek többsége a fejlődő országokban él. Indiában az allopátia (a betegség természetével (tüneteivel) ellentétes hatású gyógyszereket alkalmazó eljárás; a szót magát Samuel Hahnemann, a homeopátia atyja találta ki hogy a kétféle módszert megkülönböztesse) és az ayurvéda után a harmadik legnépszerűbb gyógyító eljárás. Az ázsiai országban a homeopata képzés 186 főiskolán folyik, amelyek közül 35 állami fenntartású. Az intézmények évente hozzávetőlegesen 10 ezer frissen végzett homeopatát termelnek ki. Brazíliában kilenc millióan gyógyulnak ily módon, az orvosok száma 15 ezerre tehető, többségük gyermekorvos.
A fenti országokban, de például Mexikóban és Kubában is a homeopátia része az állami egészségügyi rendszernek, és a betegek jelentős része elsődleges gyógyító eljárásként tekint rá. Különösen népszerű vidéken, az ország vérkeringéséből kieső területeken.
De természetesen nem csak a fejlődő országokban elterjedt: Franciaországban például a lakosság 40 százaléka választja rendszeresen a homeopátiát.
A Magyar Homeopata Orvosi Egyesület 1991-ben alakult, jelenleg több mint 500 tagja van. Homeopatává az orvosi egyetem, valamint az Európai Homeopátiás Bizottság által akkreditált 3 éves magyarországi alaptanulmányok és egyéb nemzetközi tanfolyamok, képzések elvégzése után válhat valaki.