A koszorúerek mészvizsgálata pontosabb eredményt mutat, mint a koleszterintszint mérés

Vágólapra másolva!
Ma még csak a vérnyomás illetve a koleszterin szint alapján dönthető el, mekkora valakinél a szív- és érrendszeri megbetegedés kockázata. Pedig egy egészen egyszerű, nem-invazív vizsgálattal azonosíthatóak lennének azok , akiknél magas a szívroham vagy a hirtelen halál kockázata. A koszorúerek meszesedésének vizsgálata egyszerű és olcsó - derült ki a Journal of the American College of Cardiology folyóiratban megjelent egyik tanulmányból. 
Vágólapra másolva!

A Los Angeles-i Cedars-Sinai Kórházban 1361 önkéntesnél végezték el a vizsgálatot, majd négy éven át követték nyomon a résztvevőket, akiknél a legtöbb esetben alacsony volt a kalcium-pontszám, vagyis csak kevés plakk volt jelen. Szoros összefüggés van a kalcium-pontszám és a bekövetkező kardiológiai események között.

Az eredmények azt mutatják, hogy ez a módszer középkorúaknál és idősebbeknél sokkal jobban előrejelzi a kockázatot, mint a hagyományos Framingham-pontrendszer, amely a vérvizsgálatokon és a vérnyomásmérésen alapszik. Elterjedését mégis akadályozni látszik, hogy az ellenzők szerint a plusz költségek meghaladják a várható hasznot.