A kutyák is lehetnek pesszimisták?

Vágólapra másolva!
Kutatások szerint a kutyák is félig üresnek vagy éppen félig telinek láthatják táljukat, attól függően, hogy alapvetően pesszimista vagy optimista természetűek.
Vágólapra másolva!

Bár nem tudhatjuk, hogy pontosan mi zajlik a kutyák fejében, azért a viselkedéseikből sok mindenre következtethetünk - éppen úgy, mint ahogy az embereknél is.


A Bristol egyetem kutatói szerint a kutyák is lehetnek alapvetően pozitív vagy negatív beállítottságúak. Kísérletükben rendszeresen egy étellel teli tálat helyeztek el a szoba egyik részében, majd egy üreset a másikban. A kutatók szerint az optimista kutyák a következő alkalommal, mikor eljött az etetés ideje, lelkesen középre szaladva várták az ételt. Velük ellentétben voltak azonban olyan ebek - a pesszimisták-, akik nem siettek gyorsan az ételhez.


A kutatók azt is megfigyelték, hogy az optimista kutyák kevésbé idegesek, amikor egyedül hagyják őket, mint pesszimista társaik. Például, ha egy házi kedvenc sokat ugat, jelölget és tönkretesz mindent, nagyon valószínű, hogy inkább pesszimista, mint optimista alkat.