Összetett kapcsolat van a skizofrénia és a marihuána között

Vágólapra másolva!
A tudósok a "Reefer Madness" című film sikere óta keresik a választ arra, mi az összefüggés a marihuána és a pszichózis között. A kannabisz egészséges emberekben is rövid ideig tartó pszichotikus epizódokat, például hallucinációkat és paranoiát okozhat, de a kutatók már régóta ismerik az összefüggést a marihuánahasználat és a krónikus pszichotikus betegség, a skizofrénia között.
Vágólapra másolva!

Ellentmondásos kapcsolat


Több tanulmány is igazolta, hogy a skizofrének körülbelül kétszer gyakrabban szívnak füvet, mint az egészségesek, miközben ez fordítva is igaz: a marihuánafogyasztóknál kétszeres a skizofrénia kialakulásának kockázata. Már a szer kipróbálása is negyven százalékkal emeli meg a skizofrénia és más pszichotikus betegségek kockázatát. Ennek ellentmondani látszik az a tény, hogy míg az 1940-es évektől kezdve Amerikában egyre népszerűbbé vált a marihuána, a skizofrénia előfordulása állandó maradt, illetve csökkent, és ma is körülbelül "csupán" a lakosság 1 százalékát érinti.


Ezért elképzelhető, hogy a két dolog között nincs is ok-okozati összefüggés, egyszerűen a skizofréniára genetikailag hajlamosak jobban élvezik a fű hatásait.


Nőknél átlagosan 19, férfiaknál 22 évesen jön elő a skizofrénia


Az elmúlt hónapban számos tanulmány látott napvilágot a témával kapcsolatban. Dr. Serge Sevy, a New Yorki Albert Einstein Orvosi Egyetem pszichiáter docense 16 és 40 év közötti skizofrén betegeteket vizsgált. Százból ötvenen fogyasztottak marihuánát: ők 75 százalékban a betegség megjelenése előtt is szívtak már füvet, náluk a skizofrénia átlagosan két évvel korábban jelentkezett, mint a többieknél. Egyéb tényezőket figyelembe véve azonban ez az összefüggés eltűnt.


A vizsgálatban jóval több férfi vett részt, mint nő. "A férfiaknál általában korábban jelentkezik a skizofrénia, 19 éves kor körül, míg a nőknél később, átlagosan 22 éves korban, függetlenül a marihuánafogyasztástól" - magyarázta Sevy. A tizenéves fiúk négyszer gyakrabban lesznek rendszeres fűfogyasztók, mint a lányok, ez pedig hozzájárulhat a skizofrénia és a marihuána közötti összefüggés illúziójához.


Mi játszódik le az agyban?


A rendszeres kannabiszhasználat megnöveli a skizofrének között a kórházi kezelések számát, leépíti a társas kapcsolatokat és a kognitív képességeket. Ezek mellett emelkedik a tünetek kiújulásának aránya, és a betegek a gyógyszereket sem szedik rendszeresen.


Marie-Odile Krebs, a francia INSERM kutatója szerint a marihuána hatása függ a génektől, egyes skizofrén betegekben ezek a hatások sokkal súlyosabbak lehetnek. Valószínűleg a betegség családi halmozódása lehet a magyarázat, a tinédzserkorban kezdett fűfogyasztás az ő esetükben jelentős változásokat okozott az érintett agyi receptorok fejlődésében.


Ezek az úgynevezett endokannabonoid receptorok az agy dopaminrendszerének részei. Ha megváltozik a receptorok rendszerre gyakorolt hatása, megnő a dopamin-szint az agy egyes részeiben - ez pedig megnöveli a pszichotikus epizódok esélyét. A serkentő hatású kábítószerek, például a szintén a dopaminrendszerre ható kokain vagy az amfetamin is okozhatnak pszichotikus tüneteket, miközben az antipszichotikus gyógyszerek ezt a folyamatot gátolják.


Mivel a skizofrénia kockázata ötven százalékban a génekben rejlik, a kutatási eredmények segítségével több ezer embernél lehetne kitolni a betegség kezdetét. Bár a skizofrénia csak a népesség egy százalékát érinti, tíz százaléknál vannak jelen olyan személyiségjegyek - például paranoia -, amelyek felerősödve már a skizofrénia kategóriájába esnek: ők az átlagosnál érzékenyebben reagálhatnak a marihuánára.


Miért népszerű a marihuána a skizofrének körében?


A skizofréneknél a marihuána boldogabb állapotot idéz elő, nagyobb mértékben csökkenti a negatív érzéseket és a szorongást. Azok a skizofrén betegek, akik füvet szívtak, jobban be tudtak illeszkedni a családba.


A szerhasználat emellett egy bizonyos fokú szocializációt is kíván, hiszen csak így lehet beszerezni az adagot. A füvet szívó skizofrének agya gyorsabban dolgozza fel az információkat, emellett memóriájuk és verbális képességeik is jobbak, mint a kannabiszt nem használóké, holott egyáltalán nem ezt várnánk. Ahhoz, hogy valaki be tudja szerezni a szert, kisebb kognitív károsodással kell rendelkeznie, mint egy átlagos skizofrénnek.


A marihuána kémiai szerkezetéből kiindulva egyáltalán nem meglepő a hangulatjavító és hallucinogén hatás: a delta-9-tetrahidrocannabinol (THC) névre keresztelt vegyület már egészségesekben is hallucinációkat, paranoiát és rövid pszichotikus epizódokat okozhat, miközben a marihuána másik alkotórésze, a cannabidiol (CBD) ezzel ellentétes hatást vált ki. A jövőben a skizofrén betegek hasznára válhat egy olyan gyógyszer, amely rendelkezik a CBD jótékony hatásaival, azonban nem hozza létre a THC-vel összefüggő kockázatokat.