Mellimplantátuma mentette meg az életét

Vágólapra másolva!
Mellnagyobbításának köszönheti egy nő az életét: implantátuma ugyanis lefékezett egy puskagolyót.
Vágólapra másolva!

A nőre egy férfi lőtt rá közvetlen közelről az Egyesült Államokban, egy Beverly Hills-i fogászaton. A férfi a felesége miatt rontott be a rendelőbe, és nejével végzett is, utána fogta fegyverét Lydia Carranzára. (Mindkét nő a fogászaton dolgozott.)

A golyót annyira lefékezte a jelentős méretű implantátum, hogy a lövedék nem sértett létfontosságú szervet, bár milliméterekre megközelítette a nő szívét.

A nőnek három gyereke van és két unokája. Pár éve szánta rá magát arra, hogy nagyobbítson keblein, akkor viszont rögvest két mérettel rukkolt előbbre: B-sből D-s lett - olvasható a The Daily Telegraph című brit napilap honlapján.